Német Sándor, a Buda-Cash kereskedelmi igazgató-helyettese szerint a délutáni amerikai munkaerő-piaci adatok közzétételéig a kivárás lesz jellemző. Ha az adat a vártnál is erősebb lesz, akkor további esésre kell számítani, mivel ez erősíti a Fed vártnál korábbi kamatemelésének valószínűségét – tette hozzá. Megjegyezte, hogy az Argentínából és Oroszországból érkező híreket is folyamatosan figyelik, a „rendszerben megnövekedtek a geopolitikai-gazdasági kockázatok”.
Nagyot estek csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,09 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 17 521,84 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt.
A Mol 55 forinttal, 0,48 százalékkal 11 345 forintra csökkent, 878,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 135 forinttal, 3,21 százalékkal 4075 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 373 forintra gyengült, forgalma 435,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 2,04 százalékkal 3850 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]