A londoni FTSE-100 index 1,07 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,90 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,09 százalékkal állt szerdai záróértéke alatt a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx50 1,03 százalékos veszteségben állt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,22 pontos csökkenéssel, 39 676,24 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest 0,69 százalékkal gyengült.
Az amerikai tőzsdék két éve legrosszabb napjukat zárták pénteken, miután a vártnál jobb foglalkoztatási és jövedelmi adatok nyomán felerősödtek az inflációs és kamatemelési várakozások. Az amerikai kötvényhozamok több éves csúcsra nőttek, a két éves kötvény hozama kilenc éves csúcsra, 2,162 százalékra emelkedett.
A hozamok növekedése megdrágítja a hiteleket a vállalatok számára. Ezért a részvények vonzereje megcsappanhat és egyre több befektető nyergelhet át a részvényekről a kötvényekre. A piac három amerikai kamatemelést árazott be 2018-ra, de a munkaerőpiaci adatok javulásával egyre valószínűbb egy negyedik kamatemelés.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A piacok az euróövezeti és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre, a vállalati eredmény-beszámolókra, a német koalíciós tárgyalásokra és a Brexitről szóló hírekre figyelnek.
Mit várjunk Budapesttől?
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint negatív hangulatban indulhat a kereskedés, érdemes lehet figyelni az amerikai piacok mozgását. A nap második felében nem kizárt az emelkedés sem, de a nemzetközi hangulat lesz meghatározó – tette hozzá. Sok makroadat várható, izgalmas, nagy forgalmú kereskedés jöhet.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője erős korrekcióra számít a magyar részvények esetében is, ahogy az európai részvényárfolyamok is követhetik a múlt pénteki amerikai trendeket. A vezető részvényekre eladói nyomás nehezedik, a frankfurti tőzsde irányadó mutatója a DAX 1,2 százalékos csökkenéssel nyithatja a hetet.
Ez történt a múlt héten
Pénteken eséssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 1,68 százalékkal, az FTSE-100 0,63 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,64 százalékkal csökkent. Az euróövezeti EuroStoxx50 1,46 százalékkal ment le. A Wall Street zuhanása az ázsiai piacokat is magával rántotta.
A tokiói tőzsde 15 hónapja a legnagyobb napi veszteségét szenvedte el. Minden szektorban gyengültek a jegyzések, a Nikkei-225 2,55 százalékkal, a szélesebb bázisú Topix index pedig 2,17 százalékkal esett.
A hongkongi Hang Seng 1,2 százalékkal, a szöuli Kospi pedig 1,1 százalékkal csökkent a kereskedés utolsó harmadában. Egyedül a sanghaji tőzsde mutatott némi életjelet, a Shanghai Composite Index a veszteségből 0,6 százalékos nyereségbe fordult a kereskedés félidejében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 286,81 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 39 951,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 1,30 százalékkal 3040 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 460 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 466 forintra gyengült, forgalma 253,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6405 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Gyengülő olajár
Az olajpiacon is gyengültek a jegyzések. A részvénypiacok esése az olajtőzsdéket is nyomasztja, és az amerikai olajtermelés emelkedése aláaknázza a nagy exportőrök erőfeszítéseit, hogy a termelés korlátozásával támogassák az árakat. Az amerikai olajtermelés 1970 óta először átlépte a napi 10 millió hordót, beérve ezzel Szaúd-Arábiát. Ezt napi 10,98 millió hordóval csak az orosz termelés haladja meg.
A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára hétfő reggelig 57 centtel 68,01 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára pedig 47 centtel 64,98 dollárra süllyedt.
A dollár kissé erősödött, az euróval 9 óra körül 1,2444 dolláron kereskedtek a szerda esti 1,2471 dollárral szemben. Az arany ára kissé csökkent. A fém unciáját (31,104 gramm) hétfő reggel 1332,04 dollár körül jegyezték az azonnali piacon.