Sokakat érint a közeledő határidő
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tájékoztatása szerint másfélmillió gépjármű-tulajdonos évfordulója esik még egybe a naptári évvel.
Aki közülük nem fizette be a biztosítási díjat és balesetet okoz, helyette március 1-ig térít a biztosító, azt követően azonban már nem.
Ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában esetleg kárt okoz, akkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is – jelezte Papp Lajos, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.
Hozzátette: ha egy biztosító a türelmi idő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi a biztosítócéget, mert már másnap törölnie kell az adott szerződést.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Komoly szankciókra számíthatnak a késők
A nem fizető autóst szigorúan büntetik a jogszabályok. Felmondják a szerződését, és visszamenőleg, a nem fizetett időszakra – idén naponta 340-760 forint – fedezetlenségi díjat kell fizetniük, továbbá a teljes éves díjat le kell róniuk azonnal egyösszegben, mindehhez hozzáadva a 30 százalékos baleseti adót is. Így kötnek vele új szerződést, másik biztosítóhoz nem mehet át.
A 60 napos türelmi idő szabálya vonatkozik minden kötelező biztosítást váltó autósra, függetlenül attól, hogy mikor van a biztosítási évfordulója.
Az FBAMSZ közleménye szerint, mivel március 1-je az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken keddtől már senki ne próbálja rendezni az összeget.
Csütörtök délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában a személyes befizetés a biztonságos megoldás – figyelmeztet az FBAMSZ.