Sötét mód ikon
2026 július 24
Megállj parancsolt az OTP-nek a román jegybank

Megállj parancsolt az OTP-nek a román jegybank

A BNR nem közölte az elutasítás okait, arra hivatkozva, hogy a bankfelügyeleti hatásköre révén megszerzett információk a jegybanki törvény értelmében üzleti titkokat képeznek, amelyeket a BNR köteles bizalmasan kezelni.

A román gazdasági sajtó már napokkal korábban megjósolta a BNR csütörtökön nyilvánosságra hozott döntését, amire szokatlanul sokat kellett várni. A Bursa.ro portál szerint az egy évtizeddel ezelőtt kirobbant válság óta ez az első eset, hogy a román jegybank nem járul hozzá egy bankügylethez, amelyben a felek már megegyeztek.

Négy százalék pluszt jelentett volna

Az OTP vezetői tavaly július végén jelentették be, hogy a National Bank of Greece képviselőivel aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Tavaly decemberben a román Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelytől az OTP-csoport azt várta, hogy romániai pénzintézetének piaci részesedése mintegy 4 százalékra emelkedhet, és a román bankpiac 8. legnagyobb szereplőjévé válhat.

Az OTP 2014-ben megvásárolta a romániai Millennium Bankot is a portugál Banco Comercial Portuguestől.

Olvasta már? Csányi Sándor a világ leggazdagabbjai között
Csányi Sándor üzletember ismét felkerült a Forbes világ leggazdagabbjait összesítő, múlt héten közzétett listájára. A Forbes amerikai üzleti magazin 2208 dollármilliárdost számolt össze, összvagyonuk 9,1 ezer milliárd dollár, 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.