Sötét mód ikon
2026 június 29
Még mindig ritkán kötünk szerződést

Még mindig ritkán kötünk szerződést

Koji László hozzátette: ezen a helyzeten sokat javít az állami támogatási program, amelyben a visszatérítés feltétele az írásos szerződés és tételes megállapodás az elvégzendő feladatokról, valamint az, hogy a pénzek számlán keresztül mozogjanak. Ezzel tisztul a piac – mondta. Koji László azt javasolta azoknak, akik szakembert keresnek, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakmai építőipari regisztrációs rendszerében tájékozódjanak, ahol 80 ezer vállalkozást találhatnak, megyénként felsorolva.

A felújítási igény tömegesen Budapesten jelentkezik, az év elejétől jelentős kereslettel találkoznak a szakemberek és a cégek, ezért a várakozási idő feltehetően nem fog csökkenni – mondta. Közlése szerint az ágazat folyamatosan mintegy 340 ezer embert foglalkoztat, jó szakemberből, szakmunkásból és mérnökökből azonban az utóbbi 4-5 évben komoly hiány van, ami az idén is megmaradt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.