A Rio de Janeiro-ban található szennyezett vízi utak a 2016-os olimpia előkészületeivel kapcsolatos figyelmeztetések középpontjába kerültek – számolt be az aggodalmakról a Buisness Insider.
Több tanulmányi kimutatta ugyanis, hogy a Guanabara öblöt és Rodrigo de Freitas lagúnát is magában foglaló, az augusztusi olimpiának helyet adó vízi helyszínekbe közvetlenül ömlik a szennyvíz, és többek között építési törmelékeket is találtak bennük. Nem csoda hát, hogy az egyik olimpiával foglalkozó blog egyenesen minden idők legrosszabb helyszínének tartja Riót ebből a szempontból.
A félelmeket igazolja az is, hogy több versenyző is panaszkodott arra, hogy megbetegedett a riói felkészülés során, bár a blog szerint nincs bizonyíték arra, hogy közvetlen összefüggés lenne a víz minősége és a betegségek között.
Mindezek ellenére azért beszédes, eddig miket találtak az érintett szakaszokon:
1. Egy brazil tengerész, Martine Grael kidobott tévék kiemelésről számolt be az edzések alkalmával.
2. Dorian van Rijsselberghe holland szörfös egy hollandiai székhelyű nonprofit weboldalon számolt be arról, hogy 2013-ban kerti székek, hűtőszekrények és elpusztult állatok között kellett szlalomoznia.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
3. Egy amerikai tengerész, Brad Funk szerint gyakran kellett műanyag zacskókat lehúzni kormánylapról hajózás közben.
4. A blog írója egy szemétgyűjtő hajón is járt, ahol egy 14 éves fiú gyűjtötte össze különböző termékek műanyag borítását, gyümölcslé dobozait, használt óvszert, és más kacatokat hálója segítségével.
5. Szintén ő le is utazott Pombeba szigetére, ahol a part mentén volt egy szemétgyűjtemény kezdve a régi ruhától, egy autó lökhárítóján át, gumiabroncsig, a fej nélküli babáig. De talált még a helyszínen bőröndöt, tisztítószereket, szódás palackot és egyebeket.
Más káros anyagok is vannak
Ott van még természetesen a szennyvíz is. A blog írója Marina da Glorián tett látogatása során (itt kerül sor az olimpia vitorlás eseményeire) egy biológus kísérőjével lefényképezte a vizet, amit aztán bizonyítékként fel lehet használni. A nyers szennyvíz bűze szintén messziről érezhető volt.
Így sajnos fennáll annak a veszélye, hogy (mint azt Haley Anderson amerikai úszó nyilatkozta) az olimpiai csapatok végül úgy döntenek, hogy nem fognak úszni ezekben a vizekben. Az mindenesetre egyre biztosabbnak tűnik, hogy fogy az idő és a problémák még nem szűntek meg.