Sötét mód ikon
2026 június 08
Még eltarthat egy ideig a görög huzavona

Még eltarthat egy ideig a görög huzavona

Jeroen Dijsselbloem, aki egyben Hollandia pénzügyminisztere is, kedden egy televíziós interjúban beszélt arról, az sem biztos, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán találkozik a francia elnökkel és a német kancellárral.

Az eurócsoport elnöke kiemelte, hogy sok optimista görög nyilatkozatot hallott, ezek azonban alulbecsülik az Athéntól elvárt lépések összetettségét. Hangsúlyozta, hogy a görög nyugdíjrendszert „egyszerűen modernizálni kell”, mivel nem fenntartható. Jeroen Dijsselbloem az adósság elengedésének felvetését is elutasította.

„Ha a görögök komoly ajánlatokkal állnak elő, továbbléphetünk, ha nem, akkor megakad a folyamat” – mondta.

Michel Sapin francia pénzügyminiszter kedden a parlamentben arról beszélt, hogy feltétlenül szükség van a megegyezésre Görögország és hitelezői között, azonban ezt a helyzetet egyik fél sem használhatja a másik zsarolására, ultimátumra.

„Görögország partnerei nem utasíthatják az országot, hogy mely eszközöket használja, azonban a görögök sem folytathatják a hitelből való élést” – mondta. Görögország villámgyorsan fogy ki a forrásokból, hitelezői azonban nem hajlandóak további támogatást nyújtani, amíg Athén nem egyezik bele azokba a reformokba, amelyek szükségesek költségvetése kiegyensúlyozásához és az adósság stabilizációjához a hitelezők szerint.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke szerint Görögország és a hitelezők napokon belül megállapodhatnak. Ehhez azonban politikai akaratra van szükség a görög hatóságok részéről. „Kevesebb taktikázásra és a lényeget illetően több munkára van szükség” – fogalmazott Dombrovskis.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.