Sötét mód ikon
2026 július 24
Márciusban kezd lassítani a Fed

Márciusban kezd lassítani a Fed

A Reuters által megkeresett 18 elsődleges forgalmazó közül nyolc azzal számolt, hogy a Fed márciusban lassítani kezdi gazdaságélénkítő programját. Öten úgy vélték, hogy erre januárban, négyen arra, hogy decemberben vagy januárban kerül sor, egy pedig azt, hogy valamikor az első negyedévben.

A FED épülete

Már csak ezért is különös figyelem övezi majd a Fed kamatdöntő, úgynevezett Nyíltpiaci Bizottságának december 18-án befejeződő kétnapos ülését, ahol már meghatározhatják a gazdaságösztönző program kivezetésének a menetrendjét.

Egy azonos témában november elején végzett felmérésben részt vett 16 elsődleges forgalmazó közül heten számítottak arra, hogy a Fed gazdaságösztönző programjának a lassítása márciusban kezdődik, hatan januárra, vagy decemberre, egy elsődleges forgalmazó decemberre, egy másik áprilisra és ugyancsak egy pedig 2014 közepére várta azt.

A legfrissebb felmérés szerint a Fed kezdetben havi 10 milliárd dollárral lassítja 85 milliárd dolláros gazdaságösztönző programját a novemberben várt 15 milliárd dollár helyett.

 

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.