Sötét mód ikon
2026 július 24
Közel a felére vágná az inflációt Róháni

Közel a felére vágná az inflációt Róháni

Az államfő szerint „a befektetők figyelme az aranyról, a devizáról és a ingatlanpiacról a részvénypiacra terelődött„. November végén a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama és Németország – megállapodtak Iránnal, hogy az iszlám köztársaság engedményeket tesz az urándúsítással kapcsolatban, cserébe a nyugatiak lazítanak a Teherán ellen bevezetett szankciókon. A megállapodás egyelőre átmeneti időre, fél évre szól.

Haszán Róháni vasárnap terjesztette a parlament elé költségvetési tervét, ami egyebek között 26 ezer rial/dollár árfolyammal számol a jelenlegi 29 ezer riallal szemben. A parlament várhatóan a jövő év elején fogadja el a március 21-én életbe lépő 2014. évi költségvetést.

Az augusztusban beiktatott Róháninak ez az első költségvetése. Az államfő azt mondta, hogy az újköltségvetés legfontosabb célja az infláció letörése és a gazdaság élénkítése. Az infláció jelenleg 40 százalék körüli, amit az államfő 25 százalékra tervez visszaszorítani 2015 márciusáig.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.