Nem volt teljes a dokumentáció?
Jóllehet Sanader ügyvédei két ingatlant is felajánlottak óvadék gyanánt – ezek értéke szerintük meghaladja a 12,4 millió kunát -, a bíróság nem találta teljesnek a dokumentációt, és nem engedélyezte a volt kormányfő szabadlábra helyezését. Ivo Sanader ügyvédei szerint a bíróság megpróbálja elhúzni a volt kormányfő szabadon bocsátását.
Kresimir Devcic, a megyei bíróság szóvivője még pénteken újságíróknak azt mondta, hogy a bíróság áttanulmányozta azt az anyagot, amelyet Sanader védőügyvédei nyújtottak be, de hiányosságokat talált benne. Ezért a dokumentáció kiegészítésére utasította az ügyvédeket, és csak ennek megtörténte után hoz döntést arról, hogy Sanader elhagyhatja-e a börtönt – mondta.
Jogorvoslatot kért
Ivo Sanadert a Fimi Media néven ismertté vált korrupciós ügyben azzal vádolták, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, amely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Sanadert egy másik összevont perben, a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság ezt tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibákra hivatkozva az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította ezt a vádat, és leszögezte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
Továbbra is őrizetben
A horvát alkotmánybíróság idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Sanader a Fimi Media-ügy miatt azonban továbbra is őrizetben maradt. Mivel a legfelsőbb bíróság a múlt héten megerősítette, hogy ez utóbbi ügyben megszüntette az eljárást a volt kormányfő ellen, és új tárgyalást rendelt el, Ivo Sanader szabadlábra kerülhet, hiszen nincs ellene érvényben jogerős ítélet. Óvadékot azért rendelt el a testület, mert szerintük fennáll a veszélye annak, hogy a vádlott megszökik.