Sötét mód ikon
2026 június 14
Marad a bizonytalanság

Marad a bizonytalanság

Az S&P 500-as mutató értéke 0,18 ponttal, 0,01 százalékkal csökkent, és 1775,32 ponton zárta a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,572 ponttal, azaz 0,06 százalékkal nőtt, és záráskor 4000,975 ponton állt a nem hivatalos mutató szerint.

Pihennek még az árfolyamok a jövő hétig

A kereskedésre bénítólag hat a bizonytalanság az amerikai monetáris politika kilátásaival kapcsolatban. „Minden szem az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti ülésére szegeződik. Addig nem nagyon lódulnak meg az árfolyamok” – mondta egy piaci elemző.

Egyre valószínűbb a csökkentés

A piacokon immár enyhe többségbe került az a vélekedés, hogy a Fed december 18-án bejelenti a gazdaságélénkítő célú kötvényvásárlások havi 85 milliárdos keretösszegének csökkentését.

A pénteki egyetlen érdemi amerikai makrogazdasági adat – a termelői árak novemberi ismételt csökkenése – ugyanakkor éppen az alacsony inflációs környezetre utal, amely az egyik ellenérv a mennyiségi enyhítési program karcsúsításának megkezdésével szemben.

Semmilyen adat nem bírta megtörni a bizonytalanságot   

Sem a foglalkoztatottak számának gyarapodása, sem a harmadik negyedéves gazdasági növekedés nem volt olyan erős, ahogy azt a befektetők gondolják – figyelmeztetett Scott L. Wren, a Wells Fargo vezető részvénypiaci stratégája. Előbbi alig valamivel van a hosszú távú átlag fölött, utóbbi motorja pedig elsősorban a vállalatok készletfelhalmozása volt, és nem a fogyasztás.

A héten szünetelt a New York-i indexeket rekordmagasságba hajtó eddigi rali; a DJIA, az S&P és a Nasdaq is veszteséges volt a hét egészét nézve.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.