Sötét mód ikon
2026 június 14
Már az oviban elkezdenék a mérnökképzést

Már az oviban elkezdenék a mérnökképzést

A korai nevelésben látják a megoldást

„A helyzet megoldása, a mérnöki hivatás rangjának helyreállítása a gyerekek korai edukációjában rejlik.” – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, hazánk jelentős nagyvállalatainak – köztük a MOL, az e-On –  együttműködésével létrejött Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.

Kiemelte: „Az élmény alapú oktatás elterjesztésével a műszaki tudományok iránti érdeklődés fokozható, és már az óvodában indíthatóak olyan fejlesztő programok, amelyek keretein belül a kicsik az alapkészségeik használatával modelleket, különféle szerkezeteket építhetnek, vagy programozhatnak.

Ráadásul ebben a korban még a lányok is szívesen ismerkednek a technikával, ami hosszútávon értékelődik fel igazán. Mivel ha kiskorban „elültetjük” bennük a terület iránti lelkesedést, akkor a jövőben szívesebben lépnek műszaki pályára, ezzel a nemek aránya is javul a szektorban, illetve a munkaerő utánpótlás is könnyebbé, egyszerűbbé válik az elkövetkező évtizedben. Akár a betöltetlen álláshelyek száma is radikálisan csökkenhető lenne a női mérnökök megjelenésével.”

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az élmény alapú oktatás segíthet

Ábrahám László szerint az általános iskolában és a középiskolai képzések során az élményt nyújtó oktatási programokkal tovább bővíthetőek a diákok műszaki ismeretei, azáltal, hogy robotokat tervezhetnek, vagy éppen olyan alkalmazásokat programozhatnak, amelyek egy–egy jól körülhatárolható feladatot hajtanak végre. Ez utóbbinak azért is lenne jelentősége, mert így a fiatalokban kialakulhatna a projektszemléletű gondolkodás, ami a mérnöki munka alapja.

Az egyetemeken, főiskolákon pedig annak a lehetőségét kell megteremteni az elnök szerint, hogy a diákok az alapképzés után 1-2 évet vállalatoknál töltsenek el. Ez hasznos lenne a cégeknek, amelyeknél a diplomázók gyakorlati jártasságot szerezve új munkavállalóként jöhetnének számításba, illetve jó a diákoknak is, akik valóban naprakész és piacképes tudással léphetnének ki a munka világába.   

Pilot jelleggel már több program is fut az országban, ahol már az EJMSZ elnöke által körvonalazott módon foglalkoznak a következő generációkkal. Ebben a folyamatban a Szövetség saját és tagvállalati vállalásain, programjain keresztül a jövőben is tevékeny szerepet vállal majd, mert a fő cél az, hogy idehaza mind több jól képzett, elkötelezett, sikeres és kreatív mérnök adja át egymásnak a stafétát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.