A bányák üzemi költsége ezzel szemben új rekordot ért el. Soha nem került még annyiba egy uncia arany felszínre hozatala, mint az idei év első hat hónapjában. A Thomson Reuters hírügynökséghez tartozó GFMS fémpiaci tanácsadó cég nemrégiben megjelent kutatása szerint az üzemi költségek 19%-kal növekedtek egy év alatt, unciánként 727 dollárra – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Az idei évre vonatkozó aranypiaci elemzésük kiegészítésében (Gold Survey 2012 – Update 1) az elemzők megállapítják, hogy a kitermelés stagnálása mögött a bányászati ágazat egészét érintő csökkenő hozamok, a bánya-felépítményeknél és megvalósítási terveknél bekövetkezett időbeni elhúzódások, valamint a már üzemelő projekteknél a várthoz képest lassúbb termelésnövekedés áll. Ezek mellett súlyosbító körülményként jelentkeztek még helyenként geotechnikai problémák, de az extrém időjárás és a béremelésért sztrájkoló munkások munkabeszüntetései is okoztak gondot.
A GFMS szakértői ugyanakkor úgy vélekednek, hogy a bányavállalatok a jövőben még az eddigieknél is több szembeszéllel kell, hogy számoljanak. Az aranyár emelkedésének első félévben látott megtorpanása a termelési költségek egyidejű növekedése mellett azt eredményezte, hogy a nettó nyereségrés átlagosan 16%-kal zsugorodott. Mindez kiegészülve a növekvő beruházási költségekkel fokozódó terhet jelent a cégek jövőbeni likviditásra. Az ágazat átlagos összköltsége, amelyhez az üzemi költségek mellé még egyéb működési, beruházási és finanszírozási költségek is társulnak, 1.050 dollárra növekedtek per uncia.
A kitermelés fajlagos drágulása mellé szegődik továbbá a bányák hozamának romló átlaga. A kutatás úgy becsüli, hogy 2005 óta átlagosan 23%-kal csökkent a lelőhelyeken kitermelhető kőzetrétegek aranytartalma. A GFMS elemzése száznál is több nemzetközi bányavállalat negyedéves adatait összegzi. Ezek a vállalatok több mint 350 aranybányát üzemeltetnek, és a világ aranykitermelésének nagyjából a 60%-át adják. A tanulmányból mindenesetre kiolvasható, hogy az immár egy évtizede trendszerűen emelkedő aranyár a kitermelés dráguló költségeivel is indokolható.
A bányák növekvő költsége mögötti legfőbb indok mégis szimplán az, hogy a kitermelőknek hol úttalon utakon, a civilizációtól messzi, olykor veszedelmes vidékeken, máshol meg egyre mélyebbre kell ásva kell eljutniuk az értékes érchez, amelyből ráadásul még egyre kevesebbet is tartalmaz a kiaknázásra váró földréteg. Az egyre nehezebb körülményeket tetőzik még a költséges környezetvédelmi előírások és a dráguló bányászati jogok. De egyre feljebb srófolódik az arany világpiaci árának növekedése láttán a koncessziós szerződések tarifája is. Jó példa erre Verespatak ügye, ahol Románia már nem elégszik meg a becslések szerint 300 tonna kitermelésre váró ásványkincs korábban kialkudott 4%-os járadékával, és ezért újra tárgyalná az államnak járó részesedést az arany és az ezüst kitermeléséből.
A legdrágábban jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban hozzák a felszínre a sárga nemesfémet. Itt az üzemi költségek átlaga a 727 dolláros világátlaghoz képest már az unciánkénti 1.000 dollárt is eléri, ami azt jelenti, hogy számos bánya még ennél is magasabb költségek mellett kénytelen működni. A most 1.700 dollár felett lévő árfolyam lehetővé teszi ugyanakkor a gazdaságos működést ezekben is. Csökkenő árfolyam esetén viszont némelyik drágábban termelő bánya már veszteségessé válhat, és ezért kénytelen lenne a kitermelést leállítani. A piac egyensúlyi árképzése gondoskodik tehát arról, hogy csökkenő áraknál kevesebb arany kerüljön ki a világpiacra, az ebből következő csökkenő kínálat ugyanakkor ezzel szemben megint csak árfelhajtó hatású.
