Nem kapott túl nagy reflektorfényt a két ünnep közti piaci pangásban, mégis érdekes a hír, hogy a forint 11 másik valutával együtt bekerült a kínai People’s Bank of China által létrehozott jüan index kosárba.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”106″]
Elszakadnának a dollártól
A lépés azért érdekes, mert az utóbbi időben a kínai hivatalos kommunikáció egyre inkább ehhez a kosárhoz szeretné mérni a jüant, a helyett, hogy a tradicionális, dollár alapú összehasonlítást alkalmazná – mondta Medveczky Márton, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Hozzátéve: az ok egyértelmű, amint az a charton is látható, amíg a dollárral szemben a jüan 8 éve nem látott mélységbe süllyedt, a jüan indexhez hasonlítva 4 havi csúcsra emelkedett.

Az index létrehozásának az lehet a logikája – folytatta, hogy azoknak az országoknak a devizájához mérjék a pénznemet, amelyekkel Kínának a legaktívabb kereskedelmi kapcsolata van. A probléma csak az, hogy az általános gyakorlat szerint még mindig a dollár a legfontosabb értékmérő.
Fékezik a tőkekiáramlást
Mint mondta, az indexre azért is szükség van, mert segítségével fent lehet tartani a stabilitás illúzióját, illetve fékezni lehet a kínai középosztály megtakarításainak kiáramlását az országból. A kínai középosztály ugyanis a kialakuló eszközár és részvény buborék ellen védekezve sok esetben külföldi devizákba menekült. Ezt szeretné visszafogni a kormány. Azt is bejelentették, hogy ezentúl a bankoknak jelenteniük kell minden 200 ezer jüan (28 800 dollár) fölötti tranzakciót is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Támasztják a jüant
Bármily meglepő, a kínai jegybank egy ideje támasztja a jüant. Annak ellenére is, hogy exportőrként elvileg a gyenge devizában lennének érdekeltek. Ám ennek ellene hat, hogy a kínai vállalatok döntően dollárban adósodtak el, s a dollárral szembeni 8 éves mélyponton rendkívül drága az adósságszolgálat. Míg a kivitel, mondjuk, 6 éves mélyponton is jól pörögne.
Ezzel magyarázható, hogy fél évtizedes elsőség után immár nem Kína az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője. 2010-es szintre csökkentették az amerikai államkötvény állományukat, ezzel Japán mögé csúsztak. A kapott dollárt vélhetően eladják jüan ellenében, hogy ezzel támasszák a kínai deviza árfolyamát.