2024 április 14

Magyar búvárrégészek sikere a Dunában

Mint Tóth János Attila búvárrégész, a csoport vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, lakossági bejelentésre végezték a vizsgálatokat. Mint kiderült, a lelet egy lapos fenekű szállítóhajó maradványa, s úgy tűnik, hogy tíz méternél hosszabb, a szélessége pedig meghaladja a három métert. Egy év leforgása alatt ez a harmadik hajóroncs, amelyet a magyar búvárrégészek felfedeztek a Dunában. A roncsot jelenleg víz, kavics és hordalék fedi.

„Két másik hasonló hajót is találtunk, az egyiket Ráckevénél, a másikat pedig Dunaföldvárnál. A jelek szerint mind a három középkori hajó. A tahitótfalui a legépebb és a legígéretesebb” – hangsúlyozta Tóth János Attila. Hozzátette, hogy éppen a hajóra rakódott hordalék védi a leletet a kincsvadászoktól.

Ismertetése szerint a dunaföldvári hajó 14. századi. A tahitótfalui esetében a hajórakományból egy késő középkori, azaz 14-15. századi fazék is előkerült, így valószínűsíthető, hogy a hajó is ebből az időszakból származik.

„Mind a három hajó ugyanazt az építési módszert követi. Ilyen a vasszegek használata a kényes helyeken, illetve a hajófeneket az oldalfallal egyetlen fatörzsből kifaragott összekötőelem alkalmazása. Különleges technikáról van szó. Az európai folyókból tucatnyi hasonló középkori hajó került elő, a tahitótfalui, a dunaföldvári és a ráckevei leletek nemcsak Magyarországról, hanem az egész Duna-medencéből az elsők” – mutatott rá Tóth János Attila.

Hozzátette: régészeti szempontból a tahitótfalui hajó kiemelkedik a három közül, mivel eltemetett részein leletek, jelentős megfigyelések várhatóak.

Tájékoztatása szerint a roncs viszonylag könnyen kutatható. A következő lépés a helyszín részletes felmérése, dokumentálása lenne. A kaviccsal borított részen szondázó feltárást is javasolnak végezni.

„A hajótest nagyobb darabján várható rakomány. A rakomány tekintetében természetesen nincsenek túlzott elvárásaink, de tekintettel arra, hogy egy ép fazekat találtunk a hajótestben, így további – a korhatározás és funkció szempontjából – fontos leletet remélünk” – fogalmazott a búvárrégész.

A roncsok kiemelésének és különösen a konzerválásának, restaurálásnak viszont sem a pénzügyi, sem a műszaki feltételei nem adottak.

„A vízből előkerülő fatárgyak konzerválása és restaurálása sok millióba kerül, de még laboratórium sincs hozzá” – fogalmazott Tóth János Attila.