Sötét mód ikon
2026 június 14
Ma nem csak húsvétot ünnepeljük

Ma nem csak húsvétot ünnepeljük

Több évtizedes hagyomány

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.

Vasziljev üzenete

Az 54. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az idén Anatolij Vasziljev világszerte elismert színházi rendező fogalmazta meg gondolatait. „Szükségünk van a színházra?”, így kezdi az orosz rendező írását, amely főleg a színház mai szerepéről és lehetőségeiről szól. A szöveg itt olvasható angol nyelven.

Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület március 30-án, szerdán a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.