Sötét mód ikon
2026 június 14
Londoni elemzők az inflációról

Londoni elemzők az inflációról

A citybeli elemzői várakozások között szerepel az is, hogy az MNB csökkenti jövő évre szóló inflációs prognózisát.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint a fogyasztói árak novemberben 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez jórészt megfelel az előzetes londoni konszenzusnak.

Már a következő ülésen csökkenhet az alapkamat

Az adatismertetés után a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: 2014 egészére 1,6 százalékos átlagos inflációt várnak Magyarországon. Azt is valószínűsítették, hogy az MNB jelentősen lefelé módosítja jövő héten megjelenő új inflációs jelentésében a 2014-es átlagos inflációra szóló prognózisát a jelenleg érvényes 2,4 százalékról.

Mindezek figyelembevételével az elemzők alapeseti forgatókönyvükben azzal számolnak, hogy az MNB a jövő év első negyedében 2,70 százalékig csökkenti alapkamatát. Ugyanakkor azt sem tartják kizárhatónak, hogy a magyar jegybank decembertől a jelenleginél kisebb ütemre vált, és lépésenként 0,10 százalékpontos kamatcsökkentéseket hajt végre az utóbbi hónapokban alkalmazott 0,20 százalékpontos esetenkénti enyhítések helyett.

A JP Morgan elemzőinek számításai szerint a novemberi magyarországi inflációs adatok a múlt hónap óta érvényes újabb közműdíj-csökkentésnek csak mintegy 15 százalékát tükrözik, a legnagyobb hatás a decemberi adatsorban mutatkozik majd. A ház ennek alapján decemberre 0,3 százalékra lassuló tizenkét havi inflációs ütemet vár.

A cég előrejelzése szerint ugyanakkor a belépő bázishatások ezután már elkezdik gyorsítani az éves összevetésű ütemeket: a JP Morgan előzetes számításai szerint januárban 0,5 százalékos, februárban 1 százalék körüli éves infláció várható Magyarországon.

A jelenlegi alacsony inflációból eredő éves bázishatások azonban várhatóan a jövő év második felében még érzékelhetőbbé válnak, és 2014 végén a tizenkét havi összehasonlításban mért inflációs ráta eléri a 3 százalékot.

A forint gyengülés bekavarhat

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott elemzői a

szerdai inflációs adatismertetés utáni értékelésükben kiemelték, hogy jóllehet a magyar gazdaság növekedési üteme gyorsul – részben az eddig végrehajtott MNB-kamatcsökkentések és a jegybank növekedési hitelprogramjának hatására -, a gazdaság azonban még nem érte el termelési kapacitását, és így egyelőre nem jelent akadályt a további monetáris enyhítés előtt.

A forint október közepe óta végbement 3,5 százalékos gyengülésének – ha tartós marad – ugyanakkor lehetnek bizonyos negatív inflációs következményei, és ez végül óvatosságra intheti az MNB-t – vélekedtek a Barclays elemzői.

A ház mindezt egybevetve azzal számol, hogy az MNB még két, egyenként 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre, 2,80 százalékig csökkentve alapkamatát 2014 első negyedévében, utána enyhítési szünetet tart.

A Barclays elemzői hangsúlyozták azt a véleményüket, hogy az MNB növekedési hitelprogramja most már kezdi növelni a gazdaság pénzellátását, vagyis egyre több likviditás áramlik a rendszerbe, ami a globális pénzügyi kondíciók függvényében a forint további gyengülését okozhatja.

A rezsicsökkentés még csak most kezdi kifejteni hatását

A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének szakelemzői szerdai értékelésükben egyelőre nem módosították 3,00 százalékos MNB-kamatmélypontot valószínűsítő jelenlegi előrejelzésüket. Közölték ugyanakkor, hogy a széleskörű dezinflációs folyamatot alátámasztó novemberi inflációs adatok nyomán lefelé ható kockázatokat látnak e kamatprognózisukra.

A Goldman Sachs elemzői is azt jósolták, hogy jóllehet az újabb közműdíj-csökkentés már novemberben is kifejtett valamelyes dezinflációs nyomást, a hatás azonban csak a következő hónapokban fog teljes mértékben megjelenni az inflációs adatokban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.