Sötét mód ikon
2026 június 30
Lesz mire figyelni

Lesz mire figyelni

Elemzők azzal számolnak, hogy Magyarország, Csehország és Lengyelország is gazdaságnövekedésről számol be, miközben a tozsde_árfolyamok_grafikonok_indexek_123rffogyasztói árak emelkedése elmaradt a központi bankok inflációs céljától.

Prognózisuk szerint Magyarországon a fogyasztói árak áprilisban 0,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a márciusi 0,1 százalék után. Úgy vélik, a minimális növekedést elsősorban az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása, valamint a ruházati termékek szezonális áremelkedése okozta.

Az inflációs adatot kedden, a magyar gazdaságnövekedésre vonatkozó előzetes adatot csütörtökön hozzák nyilvánosságra.

Szakértők várakozása szerint az első negyedévben a magyar hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, ami megegyezik a tavalyi utolsó negyedévi ütemmel.

Elemzők azzal számolnak, hogy áprilisban a fogyasztói árak Csehországban 0,3 százalékkal, Lengyelországban 0,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előbbi adatot hétfőn, az utóbbit szerdán teszik közzé.

Csütörtökön közlik az első negyedévi cseh és lengyel gazdaságnövekedésre vonatkozó nem végleges adatokat. A szakértők várakozása szerint 2,4 százalékkal nőtt a cseh és 3,1 százalékkal a lengyel gazdaság éves szinten a március végéig tartó három hónapban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.