Sötét mód ikon
2026 június 14
Lepusztuló lakások, elvándorló fiatalok

Lepusztuló lakások, elvándorló fiatalok

Nagyon kevés az új lakás

A szakemberek elmondták, hogy egy-egy évben tízezernél kevesebb lakás épül Magyarországon, ami az állam mérsékelt szerepvállalására és a családok forráshiányára, bizonytalan jövőképére vezethető vissza.

Maráczi Zsolt szerint ki kell dolgozni a kormányzati lakásépítési koncepciót, amely kitűzi az éves célszámot, és ehhez kell rendelni a támogatási eszközöket. Kifejtette, eddig a TLE célkitűzése az volt, hogy a támogatásokkal legalább a lakások árában megjelenő 27 százalékos áfa megtérüljön a vásárlóknak. Úgy vélte, azzal, hogy a kormány a jövő év elejétől 5 százalékra csökkentette az új lakások forgalmi adóját, figyelembe véve az egyéb támogatásokat is, ez megtörtént.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Borsi László úgy vélte, hogy az alacsony áfakulcs miatti adókiesés néhány ezer plusz lakás megépítésével már kompenzálódik, és akkor még nem esett szó a járulékos előnyökről, a jobb lakáskörülmények miatt a társadalmi elégedettség növekedéséről, és a kapcsolódó ágazatokban létrejövő új munkahelyekről.

Megállítható elvándorlás?

Maráczi Zsolt kifejtette, hogy egyebek mellett a lakásépítések, lakásfelújítások és bérlakásépítések száma a mindenkori kormány teljesítményének egyik alapvető fokmérője, mert ez mutatja a jövő iránti elkötelezettségét. Hozzátette, az állami támogatás mellett a lakásépítés további ösztönzője az alacsony kamatozású, 2-3 százalékos hitel lehet, a kettő együtt sem tud azonban mindenkit lakáshoz juttatni, ezért szükséges az állami bérlakásépítés elindítása.

Ebből évente legalább ötezerre lenne szükség – mondta a TLE elnöke, aki szerint a fiatalok alapvetően azért mennek külföldre, mert az ottani keresetükből jobb életet és lakhatást tudnak biztosítani maguknak.

Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a lakásépítések, felújítások, bérlakásépítések kezelésére a kormányban egy erős pozícióval bíró személyre lenne szükség. Az ideális egy miniszter lenne, de már előrelépés lenne egy kormánybiztos kinevezése is.

Lepusztuló lakásállomány

Borsi László kiemelte, hogy a bő 4 milliós lakásállomány 6-7 százaléka végtelenül elavult, ezeket nem érdemes felújítani, viszont szükséges a folyamatos bontásuk és a helyükre történő újak építése. Magyarországon ugyanis nem mennyiségi lakáshiány van, átlagosan 2,5 ember jut 1 lakásra, ami nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Viszont sok a rossz minőségű lakás, és csupán 8-9 százalék a bérlakások aránya – mondta.

Ahhoz, hogy javuljon a lakásállomány minősége, évi 40 ezer új lakást kellene építeni. Borsi László elmondta: ha az 5 százalékos áfa és a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás – amit három gyerek vállalása esetén kapnak a családok – továbbá a 2-3 százalékos kamatozású hitel beindítja az építési piacot, az új projektek lakásai előértékesítésben már megjelenhetnek a jövő évi lakásvásár kiállítás kínálatában is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.