15 perces
Jó napja volt az OTP árfolyamának, sikeresen bontotta meg a 6850-nél található akadályt, a nap végére pedig sikerült 6900-on zárnia. Az RSI-nél némi túlvettséget látunk, de ha kisebb visszahúzás után neki tud menni az értéknek, akkor ez is átléphető lehet, ami után a lélektani ellenállás tesztelhető 7000-nél. Nincs vége tehát a küzdelemnek az OTP számára, július végén 6900 fordította a bankpapírt, így kifejezetten akadályt jelent ez az érték is. Ha a folytatásban 7000 fölé tudja majd verekedni magát az árfolyam, akkor további érdemi emelkedés előtt nyílhat majd tér. A pénteken érkező gyorsjelentésen lehet majd katalizátora egy elmozdulásnak, erre lehet majd érdemes figyelni.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Mérsékelt forgalom mellett, de érdemben tudott erősödni tegnap a bankpapír, napi maximumánál zárva a kereskedést egy marubozu gyertyával. Az elmúlt napok alapján látszik az erő az árfolyambana gyorsjelentés előtt, bizakodóak lehetünk a folytatásra nézve is. 7000 tesztelése elvárható még ezen a héten is, a lélektani akadály leküzdése pedig tovább javítaná a kilátásokat a folytatásban is. Az MACD 6850 fölött már kezd kibújni a signal alól és az RSI is megérkezhet a bullish zónába a további erősödéssel.

Heti
Tartani tudta magát előző heti záró értékénél az OTP, de azért láttunk mély leszúrást 6500 alá is, végül azonban sikerült visszatesztelni a gyengülés nagy részét. A forgalom szegényes, ahogy az elmúlt néhány hétben is az volt, és bár érdemi ellenállás közelében tud maradni az árfolyam, egyelőre érinteni még nem sikerült a 7000-es lélektani akadályt. Pedig ez a szint jelenti a belépőt a 7400-as ez évi csúcshoz. Masszív negatív jelzést 6200 alatt kapnánk hosszabb távra, amíg ez nem történik meg, próbálkozhat fölfelé törekedni az árfolyam.
