Sötét mód ikon
2026 június 29
Lehúzta a belgákat a Fitch

Lehúzta a belgákat a Fitch

Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Moody’s Investors Service ugyanakkor javította Ciprus besorolását, a ciprusi kormány gazdasági és költségvetési stabilizációs erőfeszítéseinek elismeréseként.

Gyenge költségvetési teljesítmény miatt csúsztak lejjebb

A Fitch Ratings péntek este, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban – Belgium osztályzati kilátásának negatívra rontásával egy időben – bejelentette azt is, hogy megerősítette az egyébként magasan elsőrendű, „AA” szintű belga adósosztályzatokat.

A Fitch a belga osztályzati kilátás rontásának indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy az idén lefulladt a belga államháztartási hiány csökkentésének folyamata. A cég előrejelzése szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért deficit 2014-ben 3 százalék körül lesz. Ez 0,1 százalékponttal magasabb lenne a tavalyinál, és 0,6 százalékponttal haladná meg az idei költségvetésben kitűzött célt, figyelembe véve az új ESA2010 statisztikai elszámolási rendszerből eredő korrekciókat.

fitch_ratings_121220

Mindebből a Fitch Ratings prognózisa szerint az következik, hogy az államháztartási mérleg GDP-arányos elsődleges egyenlege zéróra csökken az idén a tavaly mért 0,3 százalékos többlet után, és a strukturális egyenlegben sem várható sok javulás.

A hitelminősítő becslése szerint Belgium bruttó államadósság-rátája az idén a GDP-érték 105,8 százaléka lesz, vagyis messze meghaladja a cég listáján „AA” besorolással ellátott szuverén adósok 36,6 százalékos mediánszintjét, sőt az euróövezetre jellemző 81 százalékos mediánt is. A Fitch Ratings várakozása szerint a belga bruttó államadósság-ráta 2020-ig 100 százalék felett marad.

A Fitch londoni elemzői szerint a belga gazdaság növekedési kilátásai is romlottak. A cég az eddigi 1,2 százalékról 1 százalékra módosította az idei évre szóló növekedési előrejelzését, 2015-re adott prognózisát pedig még nagyobb mértékben, 1,6 százalékról 0,9 százalékra rontotta.

Nagyot ugrottak a ciprusiak

ciprus_terkepen_130318A Moody’s Investors Service ugyancsak péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi „Caa3”-ról egyezerre három fokozattal „B3”-ra javította Ciprus államkötvény-kötelezettségeinek osztályzatát. Az új besorolás is még mélyen a spekulatív, vagyis a befektetésre nem ajánlott kategóriában van, de már nem a „Caa” sávban, amely rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmezteti a befektetőket.

A Moody’s a ciprusi felminősítést a ciprusi költségvetési helyzet konszolidálódásával és a pénzügyi szektor stabilizálódásával indokolta.

A cég becslése szerint Ciprus GDP-arányos államháztartási hiánya az idén 3 százalék körüli szintre csökken a tavalyi 4,9 százalékról és a 2012-ben mért 5,8 százalékról, az elsődleges egyenleg pedig 2 százalékponttal javul az idén, és 0,1 százalékos többlettel zárhatja az évet.

Ezek a becslések arra az előrejelzésre alapulnak, hogy a ciprusi GDP az idén reálértéken 2,5 százalékkal csökken.

A Moody’s alapeseti forgatókönyve szerint 2015-2016-ban mérsékelt ívű és fokozatos kilábalás kezdődik a ciprusi gazdaságban, és középtávon 2 százalék körüli ütemre beálló növekedés várható. A cég e forgatókönyve alapján az államadósság-ráta 2015-ben 110 százalék körül tetőzik, és utána lassú csökkenésnek indul.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.