A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 47,64 ponttal, 0,28 százalékkal 17 169,47 pontra csúszott vissza. Az S&P 500-as mutató 11,79 pontot, 0,58 százalékot vesztett, és 2018,98 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 40,86 ponttal, 0,84 százalékkal esett, és 4840,12 ponton zárt.
Ütik az egészségügyi cégeket
Szerdán már a második egymást követő napon gyengültek az egészségügyi ágazat cégei, a veszteséget csak részben tudta ellensúlyozni a General Motors és több technológiai cég papírjainak drágulása. Az S&P500 index egészségügyi almutatója 1,5 százalékos mínuszban állt szerda este.
Ebben szerepet játszott, hogy a Citron kutatóintézet kritikus hangvételű jelenést közölt az ágazati Valeant Pharma cégről, amelynek árfolyama emiatt csaknem 21 százalékkal zuhant. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns „komoly aggodalmának” adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Aetna egészségbiztosító felvásárolni tervezi riválisát, a Humana céget ugyanúgy, mint az Anthem a a Cignát. A négy egészségbiztosító árfolyama 4-6 százalék közötti mínuszban állt este. Hillary Clinton kijelentette: „nagyon kétkedik” azzal kapcsolatban, hogy az egyesülések az emberek érdekét szolgálja.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A General Motors (GM) árfolyama csaknem 6,5 százalékos erősödést jelzett, miután a járműgyártó szakértők által vártnál nagyobb negyedéves adózott eredményt jelentett. Ugyancsak a becsültnél kedvezőbb adatokat ismertetett a Boeing, amelynek csaknem két százalék pluszban állt a részvényára. A szerdán debütált Ferrari árfolyama 8,5 százalékkal 56,42 dollárra emelkedett.
Így mozdult az árupiac
Közép-európai idő szerint röviddel este nyolc óra előtt a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónként (159 liter) 45,21 dollárba került, 72 centtel, 1,56 százalékkal lett olcsóbb keddhez képest.
Az arany unciánkénti ára 0,71 százalékkal (8,41 dollárral) 1167,07 dollárra csökkent New Yorkban.
A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró árfolyama 1,1343 dollárra változott a kora reggeli 1,1346 dollárról.