A londoni FTSE-100 index 0,09 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,17 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,16 százalékkal csökkent nyitáskor.
Piaci elemzők nyitás előtt azt mondták, hogy a nyugat-európai részvényárfolyamok csökkenhetnek, az európai államkötvények hozamai vegyesen változhatnak, a befektetők pedig az eurózónás szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) adatára figyelhetnek a legjobban.
Az EKB-ra kell figyelni!
Keddi statisztikák szerint az eurózónában továbbra is nagyon alacsony az infláció, ezért egyre valószínűbb, hogy valamilyen monetáris enyhítési programot jelent be csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB). Egy várható monetáris lazítás már szerdán is kedvezően kellene, hogy hasson a részvénypiacokra, de elemzők szerint ezt a hatást már beárazták a befektetők.
Az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése az euró árfolyamára is hatással lesz, de a devizapiaci elemzők véleménye még megosztott, hogy pontosan hogyan. Ha az EKB kellően nagy enyhítési programot jelent be, akkor gyengül az euró és erősödik a dollár, ha viszont a befektetők elégedetlenek lesznek a monetáris lazítás mértékével, akkor az az euró erősödéséhez vezethet rövidtávon.
Csökkenés a piacokon
Csak a japán Nikkei-225 erősödött szerdán a fontosabb ázsiai indexek közül, mivel a régióban kivárnak a befektetők. A hét hátralevő részében megjelenő amerikai és európai gazdasági adatok megjelenése előtt mindenki óvatos.
Csökkenéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói az előző napi rekord magas szintjükhöz képest, de igazából senki sem akart komoly piaci műveletekbe kezdeni, a részvények értékvesztése egyenletesen oszlott el.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékos romlással 6836,30 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 0,31 százalékos mínusszal 9919,74 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 index 0,27 százalékkal 4503,69 pontra gyengült.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]