Sötét mód ikon
2026 július 26
Lassanként megjön az eszünk – biztosítunk

Lassanként megjön az eszünk – biztosítunk

A K&H és a Free Association közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban 500 fő vett részt, az adatfelvétel 2019. március 1. és 12. között zajlott. Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint az utazók 79 százaléka használ internetes összehasonlító oldalakat, 65 százalék kéri ki rokonok véleményét, 50 százalék tájékozódik biztosítók honlapjáról is. A megkérdezettek 39 százaléka mindig ugyanazt a biztosítót, 38 százaléka mindig mást választ. A K&H-nál 2019 első hat hónapjában több mint 22 ezer utasbiztosítást kötöttek, a díjbevétel pedig közel 9 százalékkal 149,4 millió forintra nőtt.

Átlagosan egy-egy utas több mint 6500 forintért kötött utasbiztosítást, a társaság 2019 első félévében közel 59 millió forintot fizetett ki utasbiztosítási károkra. A felmérés alapján a magyarok 47 százaléka tart attól, hogy az utazás során ellopják az értékeit, és ugyanennyien aggódnak amiatt is, hogy megsérül a csomagjuk. Az iratok elvesztését a megkérdezettek 35 százaléka említette kockázatként, 34 százalékuk pedig egy esetleges balesettől fél. Viszonylag kevesen számolnak azzal a rizikóval, hogy kórházi ápolásra vagy jogi képviseletre lenne szükségük, előbbit 28 százalék, utóbbit 25 százalék sorolta a kockázatok közé. Az utazási irodák csődjétől sem tartanak sokan: a megkérdezettek mindössze 28 százalékát aggasztja ez. Még kevesebben, a válaszadók 18 százaléka tartja reálisnak, hogy másnak kárt okozna. Az aggodalmakat igazolja, hogy az elmúlt 3 évben külföldön nyaraló magyarok 12 százalékának lopták el a holmiját, vagy sérült a csomagja. Értékek elvesztése miatt 8 százalékukat érte kár. Minden 20. utazó szorult már sérülés miatt kórházi ellátásra. Turista útra leginkább Ausztriába, Horvátországba, Szlovákiába és Olaszországba mennek a magyarok, ezek az országok a legnépszerűbb célpontok. Ha munkáról van szó, akkor változik a sorrend: Németország és Ausztria áll az élen, a harmadik helyen pedig holtversenyben szerepel Lengyelország és Szlovákia – olvasható a K&H kutatásában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.