Külföldre önti a pénzt Kína
Többet fizetnek be
A politikus hozzátette, hogy hazája így nettó befektető lesz, hiszen a következő ötéves időszakban külföldről várhatóan ennél kevesebb – mintegy 600 milliárd dollár (172 ezer milliárd forint) – befektetés érkezik az országba.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Csang arról is beszélt, hogy a következő öt évben Kína 8 ezer milliárd dollár értékben fog termékeket importálni, ráadásul a világ idegenforgalmi szektorának is az egyik nagy hajtóereje lesz, mivel állampolgárai 700 millió külföldi utat fognak megvalósítani az említett időszakban.
A közös célok a legfontosabbak
A kínai kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a „nagy országoknak nem szabad megbontaniuk a stratégiai egyensúlyt a saját érdekeikért”, ehelyett el kell ismerniük felelősségüket a világbéke terén, a nemzetközi ügyekben pedig konstruktív szerepet kell játszaniuk.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A 2002 óta megrendezett – „ázsiai Davosként” is emlegetett – fórum mottója idén a „Globalizáció és a szabad kereskedelem”, amellyel Kína a gazdasági liberalizmust ösztönözve igyekszik szembehelyezkedni az Egyesült Államok vagy épp az Európai Unió részéről megfigyelhető protekcionista tendenciákkal.
Hszi Csin-ping kínai elnök a konferencia résztvevőinek üzenetet küldött, amelyben kifejezte azon óhaját, hogy a jelenlévők, köztük kínai és a régió más országainak üzletemberei, közösen mozdítsanak elő egy „dinamikusabb” és „fenntarthatóbb” globalizációs folyamatot. A Boao Fórum Ázsiáért (BFA) az alapítók szándéka szerint a regionális gazdasági integrációt, az egyes ázsiai országok gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni.