Sötét mód ikon
2026 június 29
Közös projektbe kezd a Richter és az SZTE

Közös projektbe kezd a Richter és az SZTE

Nagy fába vágták a fejszét

A Richter hétfői tájékoztatása szerint a SZTE mintegy 671 millió forint, az MTA SzBK 268 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,897 milliárd forint támogatás mellett több mint 2 milliárd forint saját forrással vesz részt a közös projektben.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A közlemény szerint a konzorciális együttműködésben megvalósuló kutatás olyan K+F technológiák kifejlesztését tervezi, amelyek hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez.

A célok között szerepel egy a már Richterben meglévő licenc alapján történő rekombináns hormon, illetve egy gyógynövény alapú nőgyógyászati készítménycsalád fejlesztése is. A sikeres preklinikai fejlesztést követően klinikai vizsgálatok végzését is tervezik.

Tovább száguldhat a Richter

Szép számokat tett közzé a Richter, így a mai nap elsősorban a gyógyszeripari cég árfolyamára érdemes figyelnünk. A nemzetközi tendenciák bizakodásra adnak okot a jövőre vonatkozóan is.

Rekord értékű nettó profitról tett tanúbizonyságot a Richter 2016 utolsó negyedévében, ezzel az elmúlt öt évben nem látott teljesítményt nyújtotta. A reggeli kereskedésben erősödésre számíthatunk az árfolyamban – fejtette ki Kiss Mónika, az Equilor Zrt. vezető elemzője.

Szép eredményeket láthatunk

A Richter Gedeon Nyrt. 2016-ban 63,27 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 17,5 százalékkal haladja meg az előző évit – közölte a gyógyszeripari vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társaság éves árbevétele 389,69 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint az előző évben, euróban mérve 6,1 százalékkal emelkedett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A negyedik negyedévben 19,35 milliárd forint nyereséget ért el a Richter, ez több mint duplája a bázisidőszaki 9,51 milliárdnak, árbevétele 19,2 százalékkal 105,67 milliárd forintra nőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.