Sötét mód ikon
2026 június 14
Kiváltságokat kaphatnak egyes cégek

Kiváltságokat kaphatnak egyes cégek

A bizottság egyik alelnöke, Koszorús László (Fidesz) által jegyzett javaslat felhatalmazza a kormányt, hogy nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítsen vállalatokat. Az olyan fúziókat, amelyekben ilyen társaságok szerepelnek, nem vizsgálhatná a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Koszorús László – aki a bizottsági ülésen elnökölt – kifejtette, hogy elsősorban szolgáltató cégek jöhetnek szóba mint nemzetstratégiai jelentőségű vállalkozások. Vágó Gábor (LMP) rákérdezett, hogy közelebbről milyen társaságokról lehet szó, de konkrét választ nem kapott. Második felszólalásában azt hangoztatta, hogy a kormány az általa kitüntetetten kezelt cégek további növekedését pártolja, nekik „ágyaz meg” a javaslattal. Ugyanígy vélekedett Burány Sándor (MSZP) is.

Koszorús László a felvetésekre úgy reagált, hogy „nem magáncégekről van szó”.

Az ellenzéki képviselők 5 nem szavazata mellett 18 igenlő kormánypárti vokssal találta általános vitára alkalmasnak a javaslatot a bizottság.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.