Sötét mód ikon
2026 június 13
Kivágták a rezet a fináncok – 12 tonna rezet foglaltak

Kivágták a rezet a fináncok – 12 tonna rezet foglaltak

Az október 1-jén indult átfogó fémellenőrzésnek ez volt az első kiemelkedő eredménye – tudatta a NAV. A vélhetően bűncselekményből származó rézhulladék piaci értéke becslések szerint 17 millió forint, ugyanakkor a várható bírság összege elérheti a 85 millió forintot, és a NAV be is zárathatja a telephelyet. A két hatóság pénteken budapesti, fémkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzött, ekkor találtak rá az egyik telephelyen a nagy mennyiségű színesfémre. A fémeket a budapesti telepen már szétválogatták, és szállításra is előkészítették. A NAV szerint a megtalált 12 tonna rézhulladék vélhetően bűncselekményből származik, mivel erősáramú vezetékek és transzformátorok alkatrészei vannak közöttük. A pénzügyőrök a jogszabályokat megsértő gazdálkodó ellen „fémigazgatási eljárást” indítottak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.