Sötét mód ikon
2026 június 13
Kitiltási ügy: a Vida nyilatkozat után sem lép az NGM

Kitiltási ügy: a Vida nyilatkozat után sem lép az NGM

Az NGM szerdai közleményében az olvasható: mivel továbbra sem tudják, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó, NAV-elnök beutazását az Egyesült Államokba, a minisztérium várja azokat az amerikai információkat, ami alapján az adott ügyben is vizsgálatot tud indítani. „Az NGM utasítására a NAV tovább folytatja azt a már korábban megkezdett vizsgálatot, amelyet a Bunge Zrt. bejelentése alapján az adóhivatal az ÁFA-visszaélések ügyében indított” – írták hozzátéve: mindent megtesznek az ügy alapos kivizsgálása érdekében.

Vida Ildikó a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy azok között van – a NAV több más munkatársa mellett -, akiknek beutazását az Egyesült Államokba az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette. A döntésről levélben értesítették, amelyben nem írtak konkrét ügyet, csak egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, hogy felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett vagy abból hasznot húz. Vida Ildikó hangsúlyozta: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese.

A NAV elnök közölte azt is, hogy a kormányban egy illetékesnek jelezte kitiltásáról szóló döntést.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.