Sötét mód ikon
2026 június 14
Kinyílt a világ Kehidakustány előtt

Kinyílt a világ Kehidakustány előtt

Végre fejleszthetnek

Lázár István (független) hozzátette: a következő évben infrastrukturális beruházásokra nyújtanak be pályázatokat, a tervek szerint a támogatásból sétálóutak épülhetnek, bővíthetik a kerékpárutakat és lehetőség nyílik a tározótó környezetének kiépítésére is – sorolta a polgármester.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”106″]

Kiemelte: az 1100 lelkes település nagyrészt a fürdő kiépítésének köszönheti a fejlődését, és azt is, hogy az intézményeket – óvodát, iskolát, orvosi rendelőt – magas színvonalon tudja működtetni.

2,5 milliárdos fejlesztés

Horváth Tihamér, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő igazgatója kifejtette: a gyógyhellyé minősítés többek közt azt is igazolja, hogy a településen élők kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a levegő tisztaságára és a település rendezettségére.

A 2,5 milliárdos beruházással – kormányzati és önkormányzati támogatással és vállalkozói befektetéssel – épült termálfürdőt 2003 februárjában adták át Kehidakustányban. A következő években 5 milliárd forintos beruházással tovább bővítették a szálláshelyeket, apartmanos élményfalut építettek.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A családbarát termálfürdőben a beépített terület nagysága 14,5 ezer négyzetméter, a létesítményben összesen 15, köztük szabadtéri, valamint mediterrán hangulatú fedett termálfürdő található.

Megfelelő teret tudnak biztosítani valamennyi korosztály számára: nyugodt fürdést az idősebbeknek, a gyógyulni vágyóknak, az élményelemekkel ellátott részben szórakozási lehetőséget a fiataloknak, a családoknak pedig közös programokat szerveznek – ismertette az igazgató.

Van terv bőven

Hozzátette: termálfürdő éves árbevétele eléri az 1 milliárd forintot. A 10 százalék nyereség nagy részét fejlesztésekre fordítják, a következő években szállodafejlesztést szeretnének megvalósítani, a termálfürdő pedig új élményelemekkel bővül.

A Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőbe évente átlagosan 300-320 ezer vendég érkezik, a vendégszám évente átlagosan 10 százalékkal nő. Az idén karácsonykor 200 vendég – 60 család – töltötte a termálfürdőben az ünnepeket, a helyfoglalások alapján a szálláshelyek szilveszterkor is teltházzal működnek. A vendégek 90 százaléka belföldi, de emellett számos országból, például Németországból, Ausztriából, sőt Mongóliából is érkeztek vendégek – mondta el Horváth Tihamér.

Kitért arra is, hogy a kezdetektől arra törekedtek, hogy helyi, népies, tradicionális, saját arculatot mutató konyhája legyen a termálfürdőnek, így a szilveszteri menüben is tájjellegű, zalai ételek szerepelnek majd.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.