Kína hajlandó feláldozni valamennyit növekedési üteméből
Csou Hsziaocsuan, a People’s Bank of China, a kínai jegybank elnöke szerdán Davosban a Világgazdasági Fórum konferenciáján közölte, hogy a jegybank stabilizáló monetáris politikát folytat. Ez most az „új norma” – jelentette ki a Wall Street Journal által rendezett panelbeszélgetésen.
„A hagyományos gazdasági növekedési modell már nem folytatható, ezért Kína hajlandó feláldozni valamennyit növekedési üteméből a fenntarthatóság megerősítése érdekében” – fogalmazott.
A kínai jegybank elnöke rámutatott, hogy az alacsonyabb olajár kedvez a GDP-növekedésnek és a munkahelyteremtésnek, aggodalmát fejezte ki ugyanakkor annak beruházás-csökkentő hatása miatt a megújítható energiaforrások kiaknázásában pont abban az időben, amikor az ország strukturális reformokat hajt végre.
A beszélgetésen a jegybankelnök nem bocsátkozott becslésekbe a várható idei gazdasági növekedést illetően, de jelezte, hogy a kínai parlament márciusban ül össze a GDP-növekedési és az inflációs célok megvitatására. (A kínai gazdaság 7,4 százalékkal bővült tavaly, ami 1990 óta a legalacsonyabb ütem.)
Olaszország nem múzeum szeretne lenni
„Az EKB lépése azt bizonyítja majd, hogy Európa új útra lépett” – mondta, hangsúlyozva, hogy „az Európai Uniónak nem lenne szabad kizárólag csak megszorításokkal foglalkoznia”.
A krízis legyűréséhez sokkal inkább „a növekedés fellendítését szolgáló beruházások növelésére és új elképzelésekre van szükség” – fogalmazott az olasz miniszterelnök, hozzátéve, hogy a strukturális reformok során Olaszország a gazdasági növekedést ösztönző intézkedésekre helyezi a hangsúlyt.
„Országunk nem múzeum, hanem innovációs laboratórium szeretne lenni” – jelentette ki. A reformok sikere szempontjából az elkövetkező tizenkét hónapban pedig „kulcsfontosságú szerepe lehet az EKB programjának” – szögezte le az olasz miniszterelnök.
Hatalmas viharban találkoznak a világgazdaság vezetői
Az „Új globális kontextus” adja a témáját a Világgazdasági Fórum szerdán kezdődő éves rendezvényének Davosban, és végigtekintve a világban zajló eseményeken, úgy tűnik, ez megfelelő felütésként szolgálhat a világgazdaság vezetőinek. A 2008-as válság után ugyanis egy olyan új világrend látszik formálódni, melynek alapjait itt az ideje alapos vizsgálatnak alávetni. Éppen ezért az elmúlt évek talán legfontosabb Davosának nézünk elébe.