Megzuhant az olaj árfolyama
2009 óta nem látott zuhanást mutatott a kínai exportszint februárban a hétvége folyamán publikált adatok szerint, az ország külkereskedelmi mérlege ezzel negatívba fordult az időszakban. Az export éves alapon a januári 10,6%-os emelkedés után 18,1%-kal zuhant, óriási meglepetést okozva, hiszen az elemzők 7,5%-os növekedésre számítottak. Az importvolumen a várt 7,6%-kal szemben 10,1%-kal tudott emelkedni. A kínai külkereskedelmi egyenleg így a januári 31,87 milliárd dolláros szufficitből 22,99 milliárd dolláros deficitbe fordult a várt 14,5 milliárdos többlet helyett.
Az áprilisi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 101,3 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén áprilisi szállítású Brent olajjal 108,1 dolláron kereskednek.
Kínában emellett inflációs adatokat is publikáltak, melyek szintén eltértek a várt értéktől. Éves alapon a termelői árak az elemzők által becsült 1,9%-os visszaesés helyett 2,0%-kal csökkentek a januári -1,6% után, míg a fogyasztói árak a várt 2,1% helyett 2,0%-kal emelkedtek a januári 2,5% után, az aktuális adat 13 havi mélypontnak felel meg.
A várakozásoktól jóval elmaradó adatok fényében romlott a befektetői hangulat, a piaci szereplők spekuláció szerint Kína gazdasági teljesítménye elmaradhat az ország vezetésének tervezetétől. A Nemzetközi Energiaügynökség idei számításai szerint Kína az Egyesült Államok után ismételten a világ második legnagyobb olajfogyasztó állama lehet.
Az arany unciánkénti jegyzése a pénteki kereskedés alatt közel 1%-ot esett, 1339,98 dolláron zárt. A mai kereskedéskor jelenleg 0,5%-os gyengülést mutat az árfolyam.
Az Egyesült Államokból pénteken közzétett munkaerő-piaci adat azt mutatta, hogy a várakozásoknál nagyobb mértékben sikerült új munkahelyeket létrehozni a mezőgazdasági szektoron kívül februárban. A piaci konszenzus szerint a kedvező adatok nyomán folytatódhat az amerikai jegybank kötvényvásárlási programjának mérséklése. A Fed likviditásbővítő intézkedései az elmúlt években nagymértékben hozzájárultak az arany árfolyamának erősödéséhez.
A kínai aranyszövetség (China Gold Association) közleménye szerint az ország aranyvásárlásai 17%-kal eshetnek vissza az első negyedévben. A nemesfém iránti kereslet 300 tonnáról 250 tonnára csökkenhet a tavalyi év utolsó negyedévét követően. 2013-ban 41%-kal 1176,4 tonnára ugrott az ázsiai állam összesített nemesfémvásárlása. A szövetség becslései szerint az idei éves kereslet megegyezhet a tavalyi értékkel.
Az azonnali szállítású arany árfolyama jelenleg 1334,9 dollár körül mozog unciánként. Az áprilisi szállítású nemesfémmel 1334,7 dolláron kereskednek.
