Sötét mód ikon
2026 június 12
Kínában is átvette az elsőséget az Apple

Kínában is átvette az elsőséget az Apple

Visszaesett az értékesítés

A telítettség küszöbén álló kínai piacon 98,8 millió okostelefon talált gazdára január-márciusban, ami 4,3 százalékkal kevesebb készüléket jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Az utóbbi hat évet tekintve először fordult elő, hogy éves összehasonlításban csökkent az eladott új okostelefonok száma.

Az előző negyedévhez képest még nagyobb mértékben, 8,0 százalékkal csökkentek az eladások.

Helycsere az élen

Az iPhone új generációja, az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus sikerének köszönhetően az Apple amerikai vállalat éves szinten 62 százalékkal 14,5 millióra növelte az eladott okostelefonok számát, amivel 14,7 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak. A listát vezető Apple-t két kínai vállalat, a Xiaomi (13,7 százalék) és a Huawei (11,4 százalék) követi.

A dél-koreai Samsung, amely 2014 első negyedében még a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezett, az idei első három hónapban 9,6 millió okostelefont értékesített. Az eladások 53 százalékkal csökkentek, a cég piaci részesedése pedig 19,9 százalékról 9,7 százalékra zsugorodott.

Telitődik a piac

Kitty Fok, az IDC China igazgatója kiemelte: az okostelefonok piaca egyre inkább telítetté válik Kínában, az eladott készülékek túlnyomó többsége okostelefon, csakúgy mint a fejlett gazdaságokban, azaz az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában vagy Japánban. A gyártóknak ezentúl arra kell rávenniük az okostelefonok és hordozható gépek tulajdonosait, hogy új okostelefonokkal korszerűsítsék eszközeiket.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.