Sötét mód ikon
2026 július 02
Kevesebb kárra fizetett többet a Generali

Kevesebb kárra fizetett többet a Generali

A múlt év azonos időszakában 270 ezer kárra fizetett a biztosító 23 milliárd forintot. A károk háromnegyede – 14,5 milliárd forint – vagyoni jellegű volt az idén, tavaly ez 12 milliárdot tett ki.

A vagyoni jellegű károk többsége 2015-ben a lakásokhoz kapcsolódott, 170 ezer kárra 7,5 milliárd forintot fizetett ki a biztosító az egyéni lakás- és társasházi biztosítások terhére. A károk 37 százaléka csőtöréshez, 33 százaléka pedig elemi károkhoz köthető.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az ingatlanokhoz köthető káresetekből mintegy 60 ezret Budapesten regisztráltak, ezekre 3 milliárd forint volt a kifizetés, de kiemelkedően sok kárbejelentés érkezett Pest, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is.

A gépjárműkárok értéke közel 10 milliárd forintot tett ki október végéig. A legtöbb kár továbbra is ütközésekből és koccanásokból származott.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint az idei első háromnegyed évben a Generali díjbevétele 91,3 milliárd forint volt. Ennek egyharmada származott az életbiztosításokból, a nagyobb hányad pedig a nem élet jellegű biztosításokból érkezett. A biztosító teljes díjbevétele 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.