Sötét mód ikon
2026 július 02
Kevesebb a borász cég, több a bevétel

Kevesebb a borász cég, több a bevétel

Míg 2015-ben közel 900 ilyen profilú vállalkozás működött az országban, addig jelenleg már csak 835.

Év

Működő cégek száma (db)

Alkalmazotti létszám (fő)

Éves nettó árbevétel (eFt.)

Végrehajtások száma (db)

CFI (%)

2015

897

4 480

102 011 293

81

6,47

2016

874

4 496

102 922 464

71

6,75

2017

846

4 462

108 570 972

74

4,26

2018

835

4 370

Nem lezárt év

Nem lezárt év

Nem lezárt év

 

A hazai borászatok fogyása 2010 óta folyamatos és nem állt meg az elmúlt években sem. Ezzel párhuzamosan viszont a szektor összárbevétele évről-évre emelkedett a vizsgált 3 évben.  A 2015 évben elért 102 milliárd forintot a tavalyi évben sikerült 108 milliárd forintra feltornásznia a borkészítő vállalkozásoknak. Ebben nem kevés szerepe van az uniós támogatásoknak is. A vizsgált időszakban az ilyen profilú vállalkozások összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében termékfejlesztésre és ültetvénytelepítésre lehetett pályázatot benyújtani. Idén pedig még a Mezőgazdasági termékek értéknövelése című kiírás keretében további 10 milliárd forintra pályázhatnak a hazai borkészítők.

A piaci szereplők stabilitását mutatja a cégfluktuációs index alakulása. Már a 2015-ös mutató is messze elmaradt az országos átlagtól, de a tavalyi évben rekord alacsony értéket ért el az új alapítású és a megszűnő cégek aránya a működő vállalkozások számához viszonyítva. A vizsgált időszakban a végrehajtások száma is kedvezően alakult, bár a 2015-2016-ot jellemző markáns csökkenés után 2017-ben enyhén emelkedett a piac szereplői ellen indult ilyen eljárások száma.

A szektor szereplőit jelenleg természetesen az idei szüret eredményei érdeklik. Az ez évi extrém időjárási viszonyok miatt, rekord korán kezdődött a szüret, ami bizonyos szőlőfajták esetén rossz termésátlagokat eredményezhet. Más fajtáknak viszont kifejezetten jót tett a nyár végi sok napsütéses óra. Az idei bortermés minőségéről és annak hatásairól a hazai borászatok teljesítményére azonban még korai lenne következtetéseket levonni – zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.