2024 április 18

Készülnie kell Európának a kihívásokra

A kormánybiztos a Kína és Kelet-Közép-Európa közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködésről tartott csúcstalálkozó plenáris ülésén elhangzott angol nyelvű felszólalásában elmondta, hogy Európának komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie, a bezárkózás nem jó megoldás, ezért sürgette a két európai térség és Kína szorosabb gazdasági együttműködését.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi forgalom jelentős részét nagy multinacionális vállalatok bonyolítják, ezért olyan intézkedéssorozat kidolgozását kezdeményezte, amelynek következtében a kis- és közepes vállalatok növelhetik exportjukat Kínába. Szijjártó Péter javaslatot tett arra is, hogy a régió országai csatlakozzanak a kínai és a magyar Eximbank által létrehozott 500 millió dolláros közép-európai befektetési alaphoz.

A csúcstalálkozón Szijjártó Péter megállapodott Stevan Nikcevic szerb kereskedelmi államtitkárral a két szerb-magyar határátkelő – Röszke-Horgos és Bácsszentgyörgy-Rastina – megépítésének felgyorsításáról. Megbeszélést folytatott Arben Ahmetaj albán gazdasági és kereskedelmi miniszterrel is, a tárcavezetőt biztosította arról, hogy a magyar kormány támogatja Albániát az európai integráció folyamatában. Mile Janakieszki macedón közlekedési és távközlési miniszterrel arról egyeztetett a kormánybiztos, hogyan lehetne magyar cégeket bevonni a macedón villamosenergia-hálózat modernizálásába.