„Meglátásom szerint óvatosan kell bánni az amerikai részvénypiaccal” – nyilatkozta Icahn a Reutersnek. „Miközben nagyszerű évünk van, személy szerint nagy körültekintéssel válogatom meg a megvásárolt eszközöket” – tette hozzá.
Faber és a katasztrófa
Miután nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az összeomlás már az idei év második felében bekövetkezhet, Marc Faber ismét egy tekintélyes piaci esés lehetőségére hívta fel a figyelmet. A CNBC-nek nyilatkozva a guru azt mondta, hogy a piacok egy 1987-es hasonló összeomlás felé közelednek, csak még nem tudni, mi lesz a konkrét kiváltó ok.
Meglátása szerint a lavina indulhat a hitelpiacokról vagy a részvénypiacokról is, melyek már jelentősen túl vannak árazva. Emellett az sem kizárt, hogy a pánikot egy geopolitikai feszültség indítja majd el.
„Az a probléma az összeomlásokkal, hogy soha nem lehet tudni, pontosan mi váltja majd ki őket” – hangsúlyozta Faber.
Távol a gazdaságtól
Amellett, hogy Faber 30 százalékos korrekciót vár az S&P 500 indextől, úgy látja, a globális gazdaság állapota a legkevésbé sem támogatja a jelenlegi árazásokat. A vállalatok rekord profitokat érnek el, de elsősorban azért, mert visszavásárolják a részvényeiket. Vagyis a piacon elérhető papírok számának csökkenésével az egy részvényre eső nyereség emelkedik, miközben a bevétel növekedés igen alacsony mértékű.