Sötét mód ikon
2026 július 26
Kamatot csökkentett a román jegybank

Kamatot csökkentett a román jegybank

A jegybank közlése szerint a bankok kötelező valutatartalék-rátája változatlan maradt. Fenntartották a márciusi döntést, miszerint repo-ügyletekkel továbbra is állampapírokat vásárol a jegybank a kereskedelmi bankoktól, amit majd egy későbbi időpontban visszacserélnek meghatározott árfolyamon, így növelve a kereskedelmi bankok likviditását. A jegybank emellett a másodlagos piacon is vásárol állampapírt. A jegybank az állampapír-vásárlásokról még a március 20-i monetáris politikai ülésén határozott, amikor kitört a koronavírus-járvány és korlátozó intézkedéseket vezettek be Romániában.

A jegybank mostani közleménye szerint márciusban a hitelezés viszonylag intenzív maradt, de áprilisban már meglátszottak a világjárvány hatásai, így a versenyszférának nyújtott hitelállomány enyhén csökkent. Az igazgatótanács monetáris politikai üléseinek menetrendjét a jegybank továbbra is felfüggeszti, így akkor üléseznek, amikor szükségessé válik, hiszen a gazdasági-pénzügyi környezet továbbra is bizonytalan. A menetrend felfüggesztéséről is márciusban döntöttek először. A román alapkamat a pénteki döntéssel visszakerült az 1,75 százalékos történelmi mélypontra. Legutóbb 2018 elején volt ezen a szinten, akkor az infláció gyors növekedése miatt több lépésben 2018. májusáig 2,50 százalékra emelték, azóta változatlan volt idén márciusig, amikor 50 bázisponttal, 2 százalékra mérsékelték.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.