Ez idén sem lesz másként. Következő hónapban járó összegeket ugyanis az eredetileg január első napjaira eső dátum helyett már karácsony előtt eljuttatják a családokhoz. Ezt még szerdán jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.
Elmondása szerint a mai napon, tehát december 15-én meg is kezdte a posta a pénz kikézbesítését, az utalások pedig december 20-ától érkeznek majd a számlákra. Így legkésőbb december 22-éig mind az 1,1 millió jogosult családhoz eljutnak a támogatások.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Nagy segítség
Az előrehozott kifizetés a családtámogatásokra, tehát a családi pótlékra, a gyermekgondozási támogatásra (gyes) és a gyereknevelési támogatásra (gyet) vonatkozik, így minimum 12 200, de akár többtízezer forintot is előbb kaphatnak kézhez a jogosultak.
“Az előrehozott kifizetés egy kétgyerekes családnak akár 50 ezer forint többletet is jelenthet decemberben, egy háromgyerekes család esetében pedig, ha az egyik szülő még otthon van a kisgyerekkel, akár 75 ezer forintot meghaladó plusz támogatás is érkezhet” – mondta el példaként az államtitkár.
Kiemelte, a támogatások előrehozott kifizetésével a családok karácsonyi készülődését szeretnék segíteni, és bíznak abban, hogy így talán nyugodtabban telnek majd az ünnepek az érintetteknél.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Egy tál étel is sokat jelent
Nem lehet azonban kikerülni azt a szomorú tényt sem, hogy az ünnepek egy másfél hetes tanítási szünetet is magukkal vonnak, ez pedig nagy nehézséget jelenthet a rászoruló kisgyermekes családoknak. Sokaknak okoz ugyanis nagy fejfájást a meleg étel biztosítása gyermekei számára.
Novák Katalin azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a rászoruló gyerekek ingyenes étkeztetését már minden iskolai szünetben biztosítaniuk kell az önkormányzatoknak, ha a szülők igénylik ezt a jegyzőnél. Így természetesen a mostani szünidőben is élhetnek a lehetőséggel a hátrányos helyzetű családok.
Máskor is elkél a segítség
A családok életében a karácsony mellett az iskolakezdés a másik kritikus időszak. Érthető, hiszen az is jelentős anyagi terheket rak a szülők vállára. A tanévkezdésre való felkészülést így szintén előrehozott kifizetéssel próbálja megkönnyíteni az állam.
A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság sajtóreferensének augusztusi tájékoztatása szerint az előrehozott fizetésre vonatkozó szabályt 2016-ban rögzítették egy jogszabály módosításban. Szentkuti Anna kiemelte, a döntés azért született, hogy a szeptember a lehető legkisebb nehézséget okozza az iskolás korú gyermekek családjainak.
2017 augusztusában mintegy 1,3 millió, pontosabban 1 millió 279 ezer családot érintett az előrehozott kifizetés.