Sebastian Dullien, az Európai Külpolitikai Tanács tagja (European Council of Foreign Relations), kiváló amerikai és német egyetemek vendég professzora, a Decent Capitalism (Tisztességes Kapitalizmus) című bestseller társszerzője a Zentai Péternek adott interjújában elmondja, hogy az euróválság nem szűnt meg teljesen, viszont a meghatározó európai nemzetgazdaságokból érkező friss makroadatok rosszat sejtetnek: újból recesszióba fordulhat Európa, sőt, a nagyobb baj az, hogy politikai krízis is bekövetkezhet. Vezető európai országokban: Németországban, Spanyolországban, Franciaországban robusztus dinamikával törnek előre az eurószkeptikus politikai erők.
Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy a kimondott szónak – ha az potenciális vagy valóságos hatalommal bíró politikustól származik – rendkívüli hatása lehet a piacokra, mert a piac szereplői nem hagynak időt, hogy elemezgessék magukban: ez vagy az a nyilatkozat csupán belpolitikai célokat szolgált-e, vagy valóságos terveket takart-e. Ha tehát bárhol az EU-ban komoly erővel bíró politikusok szavaiban kétértelműség fedezhető fel, akkor ez képes a tőkemenekülést erősíteni, közvetetten pedig az euró, illetve az Unió körüli válság mélyülését válthatja ki.
Nagy mutatványra készülnek Draghiék
Annak megítéléséről, hogy az EKB-elnök, Draghi beindította az új európai bankóprést a mérvadó történész-közgazdász türelemre int, ugyanakkor hozzáteszi, hogy nehéz lesz elkerülni, hogy az EKB államkötvény-vásárlásokba is belekezdjen. Még akkor is, ha ennek súlyos alkotmányos korlátai vannak, különösen Németországban.
„Nagy mutatványnak ígérkezik, amikor Draghiék, Merkelék a végén valahogy mégis megtalálják a jogi kiskapukat és azokon „beslisszolnak” és megkezdődhet az államkötvények felvásárlása az EKB részéről” – mondja.
Veszélyes a pénzügyi szektor nacionalizálása
Azt a jelenséget, hogy több európai országban is beindulni látszik az újraállamosítás, a banki, a pénzügyi szektor „nacionalizálása”, az egyik legveszélyesebb megoldásnak tartja, hisz még egy olyan viszonylag erős nemzetgazdaság is, mint a német vagy a francia – önmagában véve – gyenge ahhoz, hogy egyedül helytálljon a világgazdasági viharokkal szemben. Az államosítás korrupciók és eladósodási folyamatok melegágya, így az egész nemzetgazdaságot képes veszélybe sodorni. Ha tehát objektíve felmerül is a tőkemozgás korlátozásának igénye, akkor azt kizárólag összeurópai, uniós szinten szabad végrehajtani.
A Decent Capitalism című bestseller társszerzője ugyanakkor érthetőnek tartja, hogy Közép-Kelet-Európában néhol mégis beindulni látszik az újraállamosítási folyamat, hisz a közvélemény elégedetlen az Unió eddigi válságkezelési politikájával, azt eredménytelennek ítéli. Hat év telt el a válság kitörése óta, s még mindig nem csökkent a munkanélküliség és nem indult be az összeurópai gazdasági növekedés. Meglátása szerint azonban abból csődhelyzet kialakulása várható, ha államosításokkal kezdenek reflektálni a tömeg elvárásaira. Az Unió egyben maradása és a válságból való igazi kilábalás szempontjából egzisztenciális érdek, hogy megálljon ez a folyamat.
A jól nevelt kapitalizmus
Dullien – aki valamiféle tisztességes, „jól nevelt” kapitalizmus kialakításában bízik – emlékeztet, hogy a világháborút követően stabil kapitalizmus alakult ki Nyugat-Európában. A stabilitását a fogyasztó közönség folyamatos szélesedése, a kereslet konstans növekedésének biztosítása garantálta. Ehhez termelésen alapuló gazdaság szolgált keretül, amely egyrészt folyamatosan új munkahelyeket teremtett, másrészt nem adott teret extrém jövedelemkülönbségek kialakulásának – a társadalmi nyugalomhoz hozzájárult az egyenlőtlenségek kordában tartása.
A kapitalizmus megingása szerinte a pénzügyi szolgáltatások öncélú terebélyesedéséhez kapcsolódik. Szerinte a szabadversenyes kapitalizmus kialakulása révén könnyebb és kényelmesebb lett az életünk, és ennek valóban előfeltétele volt az állam gazdasági szerepének korlátozása, a dereguláció, a verseny egyre liberalizáltabbá tétele. Mégis: a túlzott szabadosság hozzájárult a pénzügyi szolgáltatások szélsőséges túlburjánzásához, ami igazságtalanságok és egyenlőtlenségek kiélezését idézte elő s olyan jövedelmek keletkeztek, amelyek mögött semmiféle valós gazdasági teljesítmény nem rejtőzött.
A gazdasági növekedést serkenteni alig képes, ugyanakkor teljesen átláthatatlanná vált pénzügyi szolgáltatások nagy részének összeomlása által válságba kerültek a gazdasági fejlődést egészségesen tápláló szektorok szereplői, így jóval több ember vált végül munkanélkülivé, mint amennyit a pénzügyi szolgáltatások – átmenetileg – teremtettek. A kapitalizmus fennmaradása, stabilitása szempontjából létérdek, hogy korlátozzuk a pénzügyi szolgáltatásokat, ahogy azt az 1950-es, ’60-as és ’70-es évek Amerikájában, vagy Nyugat-Európában is húsz-negyven évvel ezelőtt tették.
