Jól sikerült a nap
A londoni FTSE-100 index 0,70, százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,92 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,98 százalékkal erősödött a keddi záróértékhez képest. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 1,25 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 1,22 százalékkal zárt a keddi szintje fölött.
Kedden mindkét mutató négyhavi mélyponton állt, az év eleje óta mintegy 10 százalékkal gyengült.
Szerdán a bányaipari cégek részvényei szerepeltek a legjobban, elsősorban a fémárak emelkedésére. Megfigyelők szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntő ülésével kapcsolatos bizonytalanság elillant, a szakértők biztosra veszik, hogy marad a jelenlegi kamatszint.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Elemzők szerint csütörtökön érdemes lesz behatóbban megismerkedni a Bank of England (BoE) kamatdöntését követő közlemény tartalmával és azzal, hogy a jegybank milyen gazdaság képet vázol fel a közeljövőre. Szakértők úgy vélik, hogy a jövő csütörtöki EU-tagságról szóló brit népszavazás kapcsán a befektetők egyre bizonytalanabbak, a következő napokban nagyobb kilengések lehetnek a devizapiacokon és az értéktőzsdéken.
Az európai tőzsdezáráskor, közép-európai idő szerint 17.30 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 45 cent (0,90 százalék) csökkenéssel 49,38 dolláron állt augusztusi jegyzésre.
Eközben Budapesten
A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője úgy nyilatkozott, hogy az európai indexek közül az egyik legerősebb a BUX volt, ugyanakkor az emelkedésnek különösebb oka nem volt, így pillanatok alatt korrigálhat majd a piac.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Hozzátette, hogy csaknem 4 százalékos árfolyam-emelkedéssel, mintegy 7 milliárdos forgalommal az OTP teljesített a legjobban. Ugyanakkor a nagymértékű növekedés nagyon könnyen visszaeshet, ha a Brexittel kapcsolatos félelmek fokozódnak – figyelmeztetett a szakember.
A Mol 135 forinttal, 0,85 százalékkal 16 000 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 3,74 százalékkal 6795 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 306,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,85 százalékkal 5355 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1688,32 ponton zárt szerdán, ez 2,20 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.