Sötét mód ikon
2026 július 26
Javított a britek befektetői megítélésén a Brexit

Javított a britek befektetői megítélésén a Brexit

Bob Moritz, a PwC elnöke a Reuters Global Markets Forum üzleti konferencián az idei felmérésről elmondta, hogy a rangsor három első helyén az előző évihez képest nem változott a sorrend, a listát az Egyesült Államok vezeti Kína és Németország előtt, a harmadik és negyedik helyezett azonban helyet cserélt, Nagy-Britannia megelőzte Indiát. „Nagy-Britannia (befektetési) vonzerejének használt, hogy önálló országgá és helyszínné lépett elő” – fogalmazott, megjegyezve, hogy különösen az amerikai és a német vállalatok tanúsítanak erős érdeklődést nagy-britanniai befektetések iránt. Nagy-Britannia formálisan 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból a 2016-ban a tagságról tartott népszavazás döntését érvényesítve.

Az EU és Nagy-Britannia 2020 december 24-én kötötte meg a kereskedelmi kapcsolatokat rendező egyezményt. Az idén januárban és februárban több mint 5 ezer cég bevonásával végzett felmérés a PwC elnöke szerint „rekordszintű optimizmust” tapasztalt a vállalati vezetők körében a járványvédelmi korlátozásokból való kivezető úton. 76 százalékuk számít a globális gazdasági helyzet javulására 2021-ben. A növekedésre leselkedő legnagyobb középtávú kockázatot pedig az inflációs nyomás erősödésében vélik felismerni a vállalati vezetők.

„Az elkövetkező két-három évben a növekedési kockázatok fokozódására számítanak (a cégvezetők), ettől téve függővé befektetési döntéseiket, mind annak módját, nagyságrendjét és helyszínét illetően” – mondta. A PwC elnöke beszédében rámutatott, hogy növekszik Kína lemaradása az Egyesült Államok mögött a kedvelt befektetési helyszínek megítélésében a két ország között eszkalálódó kereskedelmi feszültségek, valamint a Kínának tulajdonított versenyellenes gyakorlat miatt.

Bob Moritz, kiemelte, hogy a járványügyi korlátozások környezetében felgyorsult a fenntartható gazdálkodási környezet kialakítására és a digitalizációra irányuló törekvés a vállalatok körében, illetve a korábbinál jóval nagyobb figyelmet szentelnek szociális szempontokra, az alkalmazottak mentális és testi egészségének a biztosítására is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.