Sötét mód ikon
2026 június 13
Jár a pénz a devizabetéteseknek, de várni kell a kártalanításra

Jár a pénz a devizabetéteseknek, de várni kell a kártalanításra

Polak Petric emlékeztetett, hogy január 16-áig Szlovéniának el kell fogadnia egy akciótervet a strasbourgi döntés végrehajtásának megvalósításáról, majd ehhez a megfelelő törvényi hátteret is biztosítani kell, amely majd lehetővé teszi, hogy a zágrábi és a szarajevói Ljubljanska Banka ügyfeleinek visszatéríthessék a devizabetéteket. A megbízott kiemelte: most még csak a körvonalai vannak meg ennek a modellnek, ezért a kártalanításokra nem kell ebben az évben számítani.

Hangsúlyozta: azok az elvárások, miszerint a betétek még az év közepén ki lesznek fizetve, alaptalanok és ezt Szlovéniától még a bírói döntés sem követeli meg. „Abban csak az áll, hogy Szlovénia teremtse meg ahhoz a feltételeket, hogy a folyamatok elkezdődhessen, ami több évig is eltarthat” – mondta, majd hozzátette: mint ahogy 20 évvel ezelőtt a bank kártalanította a szlovén betéteseit, ugyanúgy meg fogja tenni a volt köztársaság, azt most már más országok állampolgáraival is.

Az egykori Jugoszlávia felbomlása után a szlovén Ljubljanska Banka visszatartotta azokat a betéteket, amelyeket még korábban helyeztek el a pénzintézetben az időközben külföldi állampolgárrá vált ügyfelek. Egyes becslések szerint a bank egyedül a boszniai betéteseknek kamatok nélkül csaknem 127 millió euróval tartozik. Ami Horvátországot illeti, a betéteseinek kárát már részben megtérítette a horvát állam, de így is mintegy 160 millió eurót kéne még kifizetni csaknem 130 ezer egykori horvátországi ügyfelének.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.