Hétfőn két japán cég, a Japan Atomic Power és a Marubeni állapodott meg a kazah atomenergetikai hivatallal a közép-ázsiai ország reaktorépítési projektjeiben való együttműködésről. A szigetország február elején Szaúd-Arábiával is tárgyalásokba kezdett a japán atomipari technológiák exportját, illetve a közel-keleti országban tervezett erőműprojektekben való részvételt illetően. Japán ezzel kétéves szünet után térhet vissza az atomerőmű-építés nemzetközi piacára, miután a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset óta leállt az ország atomipari exportja, míg belföldön az 50 működőképes reaktorból csupán kettő üzemel.
A jelentős kapacitásokkal rendelkező japán atomipari cégek – többek között a Hitachi, a Toshiba és a Mitsubishi Heavy Industries – külföldi terjeszkedését emellett a jen korábbi erős árfolyama is gátolta. A decemberben hivatalba lépett új japán kormány a jen gyengítése és az atomenergiai ipar további támogatása mellet is elkötelezett. A világ legnagyobb uránérc-kitermelőjének számító Kazahsztán a 2020-as évekre két atomreaktort akar hálózatra kapcsolni. A japán cégeknek a megfigyelők szerint elsősorban orosz versenytársaikkal kell majd vetélkedniük a kazah beruházásokért. A két ország ipari miniszterei kedden arról is megállapodtak, hogy mielőbb megkötik azt a kétoldalú befektetési megállapodást, amelynek szövegét kedden véglegesítették.