A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Izgalmak és money management
Nagyon fontos lecke! Meg merem kockáztatni, hogy tényleg az eddigi legfontosabb a Zero to Heroban: a money managementről szól. Rögtön az elején két megdöbbentő táblázatot látunk. Az egyikben azt látjuk, hogy mi történik, ha valaki minden kötésével a tőkéjének a 2 százalékát kockáztatja, a másikban azt, ha valaki 10 százalékot kockáztat.
Ha feltételezzük, ha minden kötést elvesztünk, akkor az első esetben „csak” 17 százalékot veszítünk összesen. Míg a második esetben már 60 százalékot. 17 százalékot körülbelül egy hónap alatt még visszahozhatunk, de a 60 százalékot már szinte lehetetlen visszahozni. (Emlékezz vissza a drawdown-ra a Skalpoltam című bejegyzésben!)
Tehát, egy kötésben soha ne kockáztassuk a tőkénk 2 százalékánál többet!
A rutin megszerzéséhez azonban rövid távon több száz kötést el kell helyeznünk, hosszú távon pedig több ezret: ne restelld hát használni a demó számlád! Ha nem hallgatsz a fentiekre, akkor számodra a tőzsde biztosan nem lesz egy jó élmény, egy pozitív tapasztalat.
Wéber Kata azt állítja a videóban, hogy napi néhány óra munkával stabilan hozza a money managementjével az évi 70-100 százalékot. Voltam tréningjén. Tudod mit? Hiteles. Ennyi.
A tőkénkre vigyázni egyebekben nem csak azon tényből kifolyólag fontos, mert az a mi pénzünk. Hanem azért, mert a tradernek a pénze egyben a munkaeszköze is. Nem tudsz pénz nélkül kereskedni és profitot csinálni. Így hát, ha elég a számlád, azaz, ha lenullázod azt, a munkaeszközöd is oda lesz. És mehetsz vissza dolgozni oda, ahol eddig dolgoztál. Vagy vonhatsz el újabb összeget a konyhapénzből vagy a megtakarításaidból. Szóval: légy megfontolt, gyakorolj, és tartsd magad a money managementedhez!
Közben, hogy mutassam, hogy én tényleg gyakorolok (ugye te is?), és nem csak hintem az igét: berajzoltam egy oldalazó trendnél a trendvonalat. Figyeld meg, hogy H4 időtávon nézem! (Mindjárt elmondom, hogy ez miért érdekes.)
Ugyanezen a napon, ugyanaz a chart, de W1 időtávon:
A fentiekből két dolgot kell észrevenni (legalább). Az egyik, hogy annál biztosabban láthatsz meg trendeket és más információkat egy adott charton- minél nagyobb/hosszabb időtávon nézed rajta az adatokat. Ez azt jelenti, hogy kisebb idősíkon lehetséges, hogy az épp aktuálisan látott trend egy hosszabb távra tervezett kötés esetén félrevezet majd. Itt például fent egy oldalazó, bizonytalan piacot láthatsz. Lent azonban egy határozott erősödő trendet.
A másik, és ez részben következik az előzőből: a chartot érdemes úgy nézni, hogy ne nagyíts rá ennyire a képre. Azaz, hogy keskenyebb gyertyatesteket-, ezzel együtt több gyertyát láss a chartodon. (Én most azért nagyítottam rá, mert nekem így látszottak jól a Pivot szintek.)
Nagyobb időtávot szemlélni a charton egyébként azért is fontos lesz majd, mert a money management, amit tanított az Admiral Markets trénere, egy olyan money management, hogy ne kelljen folyton a gép előtt ülni, hanem lehessen életed is a kereskedés mellett. Így a H4-nél kisebb idősíkot, ha nem is kell azért elfelejtenem, de ritkábban fogom használni. Nyilván, majd skalpolásokhoz fogom, de nem ez a célom.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Na de akkor ejtsünk pár szót a konkrét money managementről!
Milyen lehet az a money management, amivel, ha gyakorlott vagy (ez fontos!), évente alsó hangon akár 70 százalékot tudsz csinálni, anélkül, hogy „7/24” a gép előtt ülnél kifolyó szemmel és ívbe görbült gerinccel? Mondom.
A lényeg két pontban foglalható össze.
1. Nagy tőkeáttét mellett köss „pici” mennyiségeket.
2. Köss egyszerre „sokat”.
De kifejtem most már részletesebben, mert tudom, hogy tűkön ülsz. Ha nem ülsz tűkön, akkor pedig javaslom, hogy már most gondold át a forexhez való viszonyod!
Mint azt már tudjuk, a nagy, 500-as tőkeáttét arra jó, hogy egy adott mennyisség bekötéséhez kevesebb pénzt kelljen letenni (befoglalni), így nagyobb marad a szabad margin-od, hosszabb marad a takaród, ami alatt nyújtózhatsz. Magyarán: később tud leégni a számlád. A pici kötésekkel, azaz a tized-, sőt!, az én kicsi számlám esetében akár század lot-os kötésekkel pedig lényegében a már hosszabbra hagyott takarót még jobban bevéded. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy ha ilyen kicsi mennyiségeket mozgatsz meg a piacon, akkor 200 pip bukónál is csak pártíz USD mínuszban leszel. De, ha mondjuk 1500 pipet megy is el ellened az árfolyam – ami azért már nagyon-nagyon komoly érték-, akkor is: párszáz dolláros bukót érsz csak el. Majd lezárod a pozíciót és még mindig ott a számlád maradéka.
A fenti kötéseket úgy kell kiválasztani, hogy trendeket elemzel, technikai elemzést csinálsz, és egyértelmű, nagyon egyértelmű jeleket keresel. Ehhez végignézel sok-sok, akár 30-60-100 chartot is. Pörgeted a chartokat, és ha találsz egy egyértelmű jelzést, akkor kötsz be rá. A sok chart átnézése azt segíti elő, hogy nem vagy egy-két charton kötéskényszerben. Ha valami nem egyértelmű vagy nem elég erős jel az egyik instrumentumon, akkor mész a következőre. Ez által az elemzésedben rejlő kockázat is oszlik – hiszen ha jól begyakoroltad az elemzést, akkor azért egyre többször „találod majd el” a jó irányt. Nagyobb, 10 000 EUR-s számlán egyszerre lehet akár 30-70 nyitott pozíciód is. Az enyémhez hasonló, kisebb, 1 000 dollár körüli számlán elég csak 7-8 nyitott pozíció egyszerre.
Saját szavaimmal, konyhanyelven: olyan ez a stratégia, mint sörétes puskával lövöldözni. Belelősz a tömegbe, és ha nem is ér célba minden szem sörét, és ha nem is döntöd meg a találataiddal a világot, azért lesz találatod. Ha jól célzol, ha tudod, merre fúj a szél – ha jól elemzel-, egyre többször lesz az, hogy „nem tudsz tévedni”.
Persze, felmerülhet, hogy „-Oké, de ha tévedek, ha rosszul elemzek, akkor akár minden kötésem veszteséget is termelhet. Akkor miért kössek sok rosszat?” Hát barátom, ez így van! Ez kicsit olyan, mintha a fenti sörétest magad ellen fordítanád. Nyilván fájni fog. De, és ez egy nagy DE, ha jó irányba tartod a puska csövét, az a tapasztalati mutató, hogy nem lesz bajod. Azaz, hogy konkrétan fogalmazzak: a mutatók, indexek és alakzatok, azaz az elemzéshez használt eszközök mind megfigyelések, számítások és ismétlődő minták alapján lettek megalkotva. Ha betartod a szabályaikat, újra és újra működni fognak. Nem mindig! Nem minden charton. Nem mindenkinek. De működni fognak.
Ha gondolod, olvasd el újra az előző bekezdéseket! Ha pedig esetleg kérdésed van, szólj nekem! (IDE tudsz e-mail-t írni vagy kommentelj a Facebookon vagy itt a poszt alatt!)
És, hogy miért is vagyok ennyire lelkes Wéber Kata money management stratégiájával kapcsolatban? Mutatok valamit!
EURUDS-n, napos charton egyik nap délután észrevettem egy vélhetően Garvestone doji-t. Ez ugye egy gyertya típus, a képen az utolsó gyertya. Pici test, legalább háromszor ekkora felfelé mutató kanóc – mindez egy emelkedő trend végén sokszor trendfordulást jelez. Mit mutat meg ez a gyertya a gyakorlatban? Elkezdték venni az instrumentumot, majd mielőtt zárult volna az időszak, megjelentek az eladók és „visszanyomták” a gyertyát. Azaz a jelenhez most közel eső időben megjelent egy eladási erő, ami pedig short jelzés. Hohóóóóóó! Adjunk el!
Igen ám, de ahogy erre már sokszor utaltam is, én óvatos duhaj vagyok. Nem mellesleg épp csak tanulom a kutyafittyet, így hát vártam. De egy kicsivel később a doji alakja még egyértelműbb lett:
De még mindig nem léptem: ideje elemezni az indikátorokat! Jé, a Stochastic is túlvettséget mutat, és igen, mintha épp keresztezték is volna egymást a vonalak. És a CCI is eladási jelet mutat előre, az extrém szintjének felülről való megközelítésével. Mire várjak még? Ja! Pivot. Muti!
Ahogy látható, a várható trendfordulást megelőzően még erőlködött egyet a piac, felszúrt az árfolyam az R2-es Pivot-szint fölé. De kifulladt, és a várakozásoknak megfelelően elkezdett csökkenni az árfolyam. Így hát, egy életem, egy halálom, a kis kötésemet útjára indítottam. (Azaz kötéseimet, mert van most két demó számlám is. De ezekről majd talán egy későbbi posztban mesélek.)
Kötés után még beállítottam egy take-szintet (TP, take profit): a Pivot S1 szintjére rakni még e nagyon egyértelmű Gracestone-nál se mertem, jóval fölé állítottam be. De a lényeg:
A kora este bekötött pozícióm elindult pozitívba. Oké, élesben biztos nem mert volna 0,1 lot-ot kötni, de annyira biztos lettem a jelek összességében, hogy bekötöttem. Plusz, ahogy látszik, a dollár erősödésére apellálva, de főleg, további chartokon hasonló elemzéseket elvégezve nyitottam még két másik pozíciót is. Melyek másnap reggel így álltak:
Bónusz: az első EURUSD kötésem olyan gyorsan lezárta a take, és annyira stabil volt még mindig a short jel, hogy kötöttem még egyszer EURUSD-t. Lényeg a lényeg, végül ezzel az eredménnyel zártam életem első, tudatos elemzést követő, money management stratégia mentén végigvitt kereskedési napját – egyelőre csak demó számlán:
Ez 30,03 dollár, ami az 1000 dolláros számlámon 3 százalék hozam. Hát ez wow! Különösen ilyen előzetes, belekapkodó, nem tudatos kereskedési eredmények után:
Szerinted mennyiszer fibrillált a szívem, amikor SZÓ SZERINT pillanatok alatt átfordult a minimálisan nyereséges pozícióm 110 dollár mínuszba? És a fentiek fényében vajon mennyire csináltam hülyeséget, hogy ijedtemben lezártam a pozit, ezzel azonnal realizálva a bukót? Soha többé ilyet!
Tudnék még, és fogok is még beszélni a fenti money managementről, mert biztos, hogy ez alapján fogok dogozni. És, ha a fenti nem is lenne elég, és ha Kata véleménye nem is lenne elég, még valamit had mondjak. Az egész napos tréningen volt három, tizenéve (!) kereskedő kolléga, akik nem átallanak ma is tanulni és fejlődni. Kvázi Katától függetlenül, lényegében ők is a fenti tapasztalatokat vonták le a kereskedésről, ők is a fenti money management szerint dolgoznak.
Mai posztom azzal zárom, hogy ízlelgessétek a fenti stratégiát! Én pedig folytatom majd a leckék sorát, valamint a különböző alakzatok és jelek felismerését fogom gyakorolni a demó számlámon. – feeling motivált. 🙂
A Forex és CFD kereskedés magas kockázattal jár, a veszteségeid meghaladhatják a kezdeti letéted összegét. A bemutatott információk nem tekinthetők ajánlatnak, javaslatnak vagy felhívásnak a vételre vagy eladásra. Mielőtt bármilyen befektetési döntést hoznál, javasoljuk, hogy konzultálj egy független pénzügyi tanácsadóval, aki biztosítja, hogy megértsd a kereskedéssel járó kockázatot.
Olvasd el a korábbi Mazsola-posztokat is!
Így kezdődött a Forex mazsoláknak sztori
Ezt érdemes tudni a tőkeáttételről
A mazsola csalódása és egy új remény