Az első félévet nagyon sikereresen, 6,3 milliárdos adózott eredménnyel zárta a Raiffeisen Bank. A pénzintézet elsősorban a vállalati ügyfelekre koncentrál, lakossági fronton meg inkább a felső kategóriára. A bank a jövő évre ismét 3 százalékos GDP növekedéssel számol.
Az anyacéggel gondok vannak
A nyomott hitelkereslet és az alacsony kamatok miatt csökkent az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) nyeresége. A pénzintézet múlt hét csütörtökön közölte, hogy a második negyedévben 96 millió euró nettó nyereséget ért el az egy évvel korábbi 192 millió euróval szemben. A Reuters által megkérdezett elemzők 141 millió eurót vártak.
Az euróövezetben és az RBI más fontos piacain érvényes alacsony kamatok rontották az eredményt, a nettó kamatbevétel 14 százalékkal, 738 millió euróra csökkent.
Korábban nem volt gond
Tavaly ismét nyereséges a Raiffeisen Bank International (RBI), és sikeres volt a bank tőkehelyzetét javító kiigazítási program is – ismertette márciusban Karl Sevelda, az RBI vezérigazgatója a bank 2015-ös eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.
Az osztrák bank konszolidált, adózás utáni profitja 379 millió euró lett tavaly, míg 2014-ben 617 millió euró vesztesége volt. A vezérigazgató ismertetése szerint Oroszország „különösen fontos” számukra, mivel az orosz piac pozitív eredményei jelentősen hozzájárultak a bank pozitív mérlegéhez. A bank Fehéroroszországban, Oroszországban és Ukrajnában is jelentősen növelni tudta az eredményeket a recesszió ellenére.