Sötét mód ikon
2026 június 14
Így tör az élre a világ új kedvence

Így tör az élre a világ új kedvence

Óvatosan bánnak Kínával

A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak felerősödése nagy törést okozott augusztusban a részvénypiacokon. Október végére sikerült ugyan visszakapaszkodni az árfolyamoknak, a befektetők azonban továbbra is óvatosak a kínai növekedést, ezzel együtt pedig az ázsiai régiót illetően.

„A Kínával kapcsolatos befektetői ellenérzéseket tovább fűtik a legfrissebb export-import adatok, és egyúttal megerősítik, hogy a belső fogyasztásra épülő gazdasági modell megvalósítása nem zajlik zökkenőmentesen. A régió azonban pozitív meglepetéseket is tartogat a befektetők számára. Indiában, a Föld második legnépesebb országában jelenleg nagyon intenzív reformfolyamatok zajlanak, amelyek hatásai rövid és hosszú távon egyaránt ígéretesek” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Reformok korát élik

A 2013-ban kinevezett új jegybankelnök és a tavalyi választások eredményeként hatalomra kerülő piacbarát kormány együttesen olyan fiskális és monetáris reformokat hajt végre, amelyek már most érezhető pozitív hatással vannak a gazdaságra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A korábban súlyos kettős deficittel küzdő országban a költségvetési hiányt sikerült 10%-ról 4%-ra, míg a folyó fizetési mérleget 4-5%-ról 1-2%-ra visszatornázni. Emellett az inflációs folyamatos is ígéretesek, hiszen a fogyasztói árak emelkedése a korábbi 10-12%-ról 7-8%-ra mérséklődött, a GDP növekedés pedig a korábbi 5% és az idei 7,5% körüli értékről jövőre még tovább gyorsulhat. Az ország gazdasága tehát gyakorlatilag azzal a sebességgel gyorsul, ahogy a kínai növekedés visszaesik.

India a 21. század gazdasága

Az ország gazdasági kilátásai hosszú távon is igen kedvezőek, amelynek egyrészt a hatalmas népesség az alapja, hiszen a több mint 1,2 milliárdnyi ember – az USA lakosságának csaknem négyszerese – óriási vásárlóerőt jelent.

Emellett a korábbi szigorú szabályozások lazításával a külföldi tőke beáramlását is támogatják, amely egyúttal magával vonzza a betelepülő vállalatok technológiai újításait. Jól mutatja ezt, hogy az ország már most a világ negyedik legnagyobb IT start-up központja.

„Az ország gazdasági ambícióit hűen mutatja a miniszterelnök nemrég tett nyilatkozata, miszerint a 21. század India évszázada lesz. Ezt a Világbank előrejelzései is alátámasztják, hiszen az elemzések alapján már a következő tíz évben a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat. A modernizálódó ország rohamos fejlődése ezért befektetési szempontból is ígéretes, van tehát potenciál az ázsiai régióban” – hangsúlyozta a szakértő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.