Vortex Bladeless-nek (azaz lapát nélkülinek) nevezik az újonnan kifejlesztett szélmalmot a technika kitalálói. Jelenleg egy hat méter magas berendezést tesztelnek a konstruktőrök, de tervezik egy tizenkét méter magas négy kilowatt teljesítményű karok nélküli szélmalom kivitelezését is. Az egy megawattos példánynak a számításaik szerint, giganagyságúnak számító száz méteres magasságba kellene nyúlnia.
Örvénylések keltik az erőhatásokat
A hagyományos szélmalmokhoz képest azonban több újdonság is akad az új technológiában. A többi között az, hogy a motor a torony lábazatában kapott helyet, nagyjából a berendezés egyharmadáig magasodik. A gépház a hagyományos malmoknál felül található. A Vortex berendezésének felső kétharmadát egyfajta örvény rendszer alkotja, amely egy szén- és üveghálót tartalmaz. Ez szolgál a lapátot helyettesítő olyan eszközként, ami egy vertikális tengely körül forog.
Ennek az lényege, hogy a Vortex Bladeless egy olyan dolgot hasznosít, ami például a magas építményeknél, vagy a repülésnél gyakran gondot okoz. Ez pedig a turbulencia. Valójában az örvénylések keltette erőhatások hajtják meg a turbinákat, amelyek villamos árammá alakítják át ezt.
Nem kell számolni a mozgó alkatrészek kopásával
Ami ugyancsak fontos, a berendezés csaknem hangtalanul, vagyis szinte némán működik. Ráadásul gazdaságosabb is, mint a hagyományos szélerőművek, hiszen nem kell számolni a mozgó alkatrészek súrlódás okozta kopásával, meghibásodásával. Az új típusú szélerőművek felépítésének költségei is lényegesen olcsóbbak lehetnek. Hogy mennyivel, arról még keveset ismerünk. A tervezők még most számolják a kiadásokat.
Ugyancsak lényeges előny, hogy a lapátok nélküli szélkerekek telepítése gazdaságosabb. A hagyományos szélmalmokkal azonos területen sokkal több telepíthető belőlük. Nem kell tartaniuk az üzemeltetőknek a madarak okozta meghibásodásoktól sem.
A támogatók között olajkonszern is van
Azt egyelőre még nem igazán lehet tudni, mennyire válik be az új technológia, hiszen mindeddig hiányoznak a gyakorlati tapasztalatok. Egyelőre még a kisebb eszköz tesztelésnél tartanak a fejlesztők. A feltalálok most gyűjtik a pénzt is a projekthez. A Vortex alapítója nem rég úgy nyilatkozott, hogy már egymillió eurót sikerült összehozniuk. A kezdeményezést támogatja a Repsol olajkonszern is.
Akadnak persze problémák és kérdések is a fejlesztésnél. Például az, hogy kiállják-e a különösen nagy viharok hatásait a berendezések. Erre a teszteknek kell választ adniuk.