Így tennék vonzóvá a vidéket
A vidéki régiók és települések egyre vonzóbbak a befektetők számára, jól érzékelhető a fokozódó érdeklődés a fővárostól távolabbi települések iránt is. Ezt támasztja alá, hogy a HIPA által kezelt jelentőseb nemzetközi beruházási projektek egyre nagyobb mértékben települnek a vidéki városokba. Éppen ezért szükség van a befektetők számára vonzó, illetve stratégiai elhelyezkedésű települések képviselőinek professzionális felkészítésére is.
A HIPA által térítésmentesen biztosított program oktatási napjain a megjelentek többek között elsajátítottak az alapvető befektetésösztönzési ismereteket, képet kaptak egy befektetői látogatás menetéről, megismerkedtek a leggyakoribb befektetői kérésekkel. Ezen túlmenően betekintést nyertek a településmarketing, a hatékony kommunikáció és hatásos prezentáció, valamint a protokoll eszköztárába is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A gyakorlati tudást is vizsgálják
Az elméleti képzés lezárultával a résztvevők egy pályázati anyag megírásával adnak számot tudásukról. A beérkezett anyagokat szakemberek fogják kiértékelni, ezt követően a legfelkészültebb településeken diplomatákból álló delegáció tesz látogatást kora tavasszal, hogy a települések képviselői gyakorlati tudásra is szert tehessenek. A program zárásaként ünnepélyes díjátadóra kerül sor 2016 áprilisában.
A képzésen való részvétellel – az elméleti és gyakorlati tudás megszerzésén túl – a települések jogosulttá válnak a Befektetőbarát Település logó és cím használatára a saját kommunikációs tevékenységük során.