Volt egy enyhe visszaesés
A tájékoztatás szerint az áprilisi hideg éjszakák a növényeket valamelyest visszavetették a fejlődésben, de ha kedvező lesz az időjárás ezután, akkor országosan 230-240 ezer tonna görögdinnye termés várható, 25-30 ezer tonnával több a múlt évinél. Az előrejelzések szerint július 4-től várható, hogy nagy mennyiségben kapható lesz majd a jó minőségű magyar dinnye.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Először a Békés megyei termelők kezdik szüretelni a görögdinnyét, ahonnan a magyar görögdinnyetermés kétharmada származik. Mivel az idén több dinnyét később – április végén, május elején – ültettek ki, hosszabb dinnyeszezonra van kilátás, ami így előreláthatólag augusztus végéig tart.
Külföldre is jut a terményből
Az exportértékesítés július közepén kezdődik, főleg a német, cseh, lengyel piacokra, mintegy 70-90 ezer tonna magyar dinnyét szállítanak. A választék is tovább bővült, nőtt a magnélküli, kisebb súlyú, 4-6 kilogrammos, sárgahúsú görögdinnyét ültetők aránya. A termelők bíznak a kiskereskedelmi láncok együttműködésében is, és remélik, hogy júliustól előnyben részesítik beszerzésüknél a magyar termelők dinnyéjét.
Fontos – emlékeztetnek a FruitVeB-nél -, hogy olyan fogyasztói árak alakuljanak ki, amelyek fogyasztást generálnak, valamint tisztességes jövedelemhez juttatják a termelőket és a kereskedőket is. Az elmúlt években a termelők sokat tettek azért, hogy új technológiát, új fajtákat használjanak annak érdekében, hogy jobb minőségű görögdinnyével lássák el a fogyasztókat – olvasható a FruitVeB tájékoztatásában.